Fővárosi Állat- és Növénykert
A cápás katasztrófafilmek véres jeleneteit szemlélve jogosan merül fel a kérdés, hogy a valóságban vajon mennyire veszélyesek ezek az élőlények. Kell-e tartanunk a cápáktól általában, és veszélyes lehet-e például az Állatkertünkben látható barnasávos bambuszcápa?
Tegnap este az egyik kereskedelmi televízió egy cápás katasztrófafilmet tűzött a műsorára. Ebben a filmben mesterségesen megnövelt agytérfogatú, „mutáns” cápák okoztak bonyodalmat a főszereplőknek többnyire halálos és meglehetősen véres módon. A filmet végigizguló nézőkben bizonyára nem kevés kérdés merül fel a cápákkal és azok veszélyességével kapcsolatban, így arra gondoltunk, pár szóban bemutatjuk ezt a különleges állatcsoportot, no meg természetesen az Állatkertünkben látható képviselőjüket is.
A cápák kétségkívül nagyon ősi teremtmények, hiszen ilyen állatok már a karbon időszakban, vagyis több mint 300 millió évvel ezelőtt is léteztek. Márpedig ez még jóval azelőtt volt, hogy az első madarak, emlősök, vagy akár az első dinoszauruszok megjelentek volna. Azt persze hiba lenne állítani, hogy a cápák azóta semmit nem fejlődtek, de alapvető testfelépítésbeli tulajdonságaik lényegében nem sokat változtak az ősi idők óta. Úgy látszik, a cápák az anyatermészet tervezőasztalán olyan rendkívüli sajátosságokat nyertek, amelyek több százmillió éven át a különböző környezeti feltételek közepette is mindenkor sikeressé tették ezt az állatcsoportot.
Manapság a természettudósok mintegy 440 különféle cápafajt tartanak nyilván, ám nem zárható ki újabbak felfedezése sem. A legnagyobbra növő faj az érdescápának is nevezett cetcápa, amelynek hossza a 12 métert, tömege a 20 tonnát is meghaladhatja. Akadnak azonban egészen kicsiny, arasznyira növő cápafajok is.
A cápák testfelépítése számos különlegességgel bír, kezdve az áramvonalas testtől a fogazaton és az érdes cápabőrön át egészen az elektromos érzékszervig. A legtöbb embernek azonban a cápákról elsősorban a halálos cápatámadások, az emberevő cápák jutnak az eszébe. Ezzel kapcsolatban viszont nem árt tudni a következőket.
A több száz féle cápafaj közül csak nagyon kevés veszélyes az emberre, a halálos kimenetelű cápatámadások pedig mindössze négy fajhoz köthetők. Ezek a nagy fehércápa, a fehérfoltú cápa, a bikacápa és a tigriscápa. Évente átlagosan 4-5 halálos cápatámadásra kerül sor az egész világon, miközben csak Magyarországon évente több száz, egyes években ezernél is több a halálos közúti balesetek száma. Magyarán a forgalomtól sokkal több félnivalónk van, mint a cápáktól. Arról már nem is beszélve, hogy amíg az emberevő cápák igen ritkák, a cápaevő emberek bizonyos országokban meglehetősen sokan vannak. A kereskedelmi célú halászat és a sporthorgászat a becslések szerint együttesen több tízmillió cápa halálát okozza évente.
Az Állatkertünk tengeri akváriumában látható barnasávos bambuszcápától (Chiloscyllium punctatum) senkinek sem kell tartania, eltekintve persze a rákoktól, valamint a különféle puhatestűektől, kagylóktól csigáktól és lábasfejűektől. Ez a kis termetű, egy-másfél méternél nem hosszabb cápafaj ugyanis ilyesmivel táplálkozik. Az emberre nézve viszont teljesen ártalmatlan. A faj maga az Indiai- és a Csendes-óceán lakója, általában part közeli, sekély vizekben él. Életmódja ugyanis az aljzathoz köti, viszont 90-100 méternél nagyobb mélységben már nemigen fordul elő. Állatkertünkben a barnasávos bambuszcápák remekül érzik magukat, mi több, rendszeresen szaporodnak is.
