Cumisüvegből eszik a háromhetes gazella 2015. március 25.

Legifjabb mhorr gazellánk március 7-én reggel látta meg a napvilágot. Felnövekedéséhez azonban emberi segítségre van szüksége, ezért a gondozók mesterségesen nevelik és cumisüvegből táplálják. A már majdnem háromhetes apróság napi hat alkalommal eszik. Mivel az etetési idők közül három az Állatkert nyitva tartási idején belül van, a Szavanna istállót felkereső látogatók kis szerencsével evés közben is láthatják az apróságot.

A mhorr gazella az Állatkertünkben látható állatok közül az egyik legnagyobb ritkaság, hiszen a szabad természetben már teljesen kipusztult. Egyedül állatkerti körülmények között maradt fenn még nagyjából 250-300 egyed. Ezért aztán minden újszülöttre nagyon vigyázunk, annál is inkább, mert ezeknél a gazelláknál nem ritkák a felnevelési nehézségek. A mi gidánk ráadásul nőstény, tehát felnövekedve különösen fontos szerepe lehet a mhorr gazellák megmentéséért életre hívott tenyészprogramban.

A Fővárosi Állat- és Növénykert egyébként 2008 óta foglalkozik mhorr gazellákkal, s 2009 óta rendszeresen szaporodnak is intézményünkben.

Maga a mhorr gazella egyébként nem számít igazán közismertnek a nagyközönség körében. Voltaképpen a dámgazella (Gazella dama) egyik alfajáról van szó. A dámgazelláról tudnivaló, hogy a természettudósok már a 18. században tudtak a létezéséről, olyannyira, hogy a faj első leírása a Katalin cárnő által is nagy becsben tartott pétervári természettudóstól, Peter Simon Pallas-tól származik. A dámgazella lterjedési területe egykor a Szahara és a Száhel-övezet nagy részét magába foglalta, ám az 1950-es évektől kezdve az állomány jelentős mértékben csökkenni kezdett. Az 1970-es években még mindig több mint tízezer dámgazella élt vadon, az utóbbi évtizedeken azonban teljesen kipusztult Mauritániából, Nyugat-Szaharából Marokkóból, Algériából, Tunéziából és Líbiából, délen pedig Nigériából is. Így csak öt kisebb, egymástól elszigetelt állomány maradt fenn Mali, Niger és Csád egyes területein, illetve él néhány mesterségesen visszatelepített állat Szenegálban is. A vadon élő állomány – ha az összes populációt beleszámláljuk – nagyjából háromszáz állatra tehető.

A faj megritkulásának több oka is van, de elsősorban a vadászatra, illetve a természetes élőhelyek átalakítására vezethető vissza, hogy a dámgazella 1990 óta veszélyeztetettnek számít, 2006 óta pedig természetvédelmi állapotát már kritikusan veszélyeztetettnek minősítik a szakemberek.

Még rosszabb a helyzet, ha figyelembe vesszük, hogy a dámgazella nem alkot egységes fajt, hanem több alfaja különböztethető meg. A természettudósok manapság a dámgazella három alfaját különítik el. Ezek közül a vadonban éppen a mhorr gazella (Gazella dama mhorr) a legritkább, természetes élőhelyén ugyanis egy sem maradt belőle. Ezért a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) „a vadonban kihalt” kategóriába sorolja, ami a legmagasabb veszélyeztetettségi foknak felel meg.

Az, hogy a mhorr gazella egyáltalán létezik, az állatkerteknek köszönhető. A világ állatkertjeiben ugyanis még él 250-300 egyed él, nagyrészt Európában és a Közel-Keleten. Az állatkerti állományokat tervszerűen szaporítják, hogy a mhorr gazellákat megmentsék a kipusztulástól.

Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) égisze alatt már 1990 óta működik egy úgynevezett EEP tenyészprogram, amely összehangolja a dámgazellák, és ezen belül a mhorr gazellák szaporítását és tenyésztését annak a nagyjából húsz állatkertnek a bevonásával, amelyek ezzel a ritkasággal rendelkeznek. Emellett a mhorr gazella állatkerti állományáról nemzetközi törzskönyvet is vezetnek.

A mhorr gazella teljes világállományában évente átlagosan kéttucat gida jön világra. Ehhez a számhoz a mi Állatkertünk is hozzájárul, hiszen a mhorr gazellák 2009 óta rendszeresen szaporodnak Budapesten. Sajnos azonban a dolog egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. Az újszülöttek felnevelése terén ugyanis komoly problémákkal szembesül szinte minden olyan intézmény, amely ezekkel az állatokkal foglalkozik. Lényegében arról van szó, hogy más patásokkal összevetve igen magas azoknak a gidáknak a száma, amelyek felnevelésében emberi segítségre is szükség van. Ezeket többnyire mesterségesen, cumisüveg segítségével kell felnevelni, éppúgy, mint a mi mostani gidánkat is.

Arra, hogy miért tapasztaljuk ezt a mhorr gazelláknál, többféle magyarázat is van. Az állatkertek világát nem ismerők, vagy a velünk szemben kritikusak persze hajlamosak alaposabb értesülések nélkül rögtön azt gondolni, hogy a „fogságban” tartás következményeként jelentkeznek ezek a nehézségek. Ez persze teljesen megalapozatlan vélemény, már csak azért is, mert az állatkerti állatok – köztük a gazellák is – legtöbbször sokkal jobban szaporodnak és tovább is élnek, mint a szabad természetben élő fajtársaik. Ráadásul a mhorr gazella esetében ilyen összehasonlításnak már nincs is helye, mert a vadonban már egy sincs belőlük, az állatkertek így éppen hogy nem „fogvatartói”, hanem az utolsó mentsvárai ezeknek az állatoknak.

Alaposabban megvizsgálva a kérdést, nagyon valószínű, hogy a felnevelési nehézségek genetikai okokra vezethetők vissza. Az 1980-as évek végén ugyanis, amikor a mhorr gazellák helyzete valóban drámaivá vált, és az tenyészprogram megindításához a szakemberek felmérték az állatkerti állományt, kiderült, hogy az összes állat annak a négy mhorr gazellának a leszármazottja, amelyeket 1958-ban fogtak be Nyugat-Szaharában. Az állatkerti népesség tehát nagyon kevés alapítóra vezethető vissza, úgyhogy a rokontenyésztés, a genetikai sokféleség csökkenése is nehezen kerülhető el. Ez a körülmény az egyes egyedek életképességét éppúgy befolyásolhatja, mint ahogyan az a régi idők egymás között házasodó uralkodócsaládjainál is megesett. A legvalószínűbb tehát az, hogy az utódok felnevelésével kapcsolatos nehézségek ezekre az okokra vezethetőek vissza.

A mhorr gazellák megmentéséhez persze azzal az állománnyal kell dolgoznunk, ami van. Szerencsére az utódok felnevelése azért nem jelent megoldhatatlan feladatot, bár kétségtelen, hogy a gondozóknak sok-sok túlórát kell vállalniuk, hogy kora hajnalban és késő éjjel is megetethessék a mesterséges nevelésre szoruló gidákat. Ez is egy példa arra, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek az állatkerti szakemberek a veszélyeztetett állatok megmentésérért.