Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Ismerkedjen meg az új jegesmedvékkel! 2017. március 24.

Múlt héten érkezett, és kedden hivatalosan is bemutatkozott Belij és Szerij, Állatkertünk két új jegesmedvéje. Kisfilmen örökítettük meg új otthonukban tett első lépéseiket, cikkünkben pedig részletesen bemutatjuk őket.

A jegesmedvék tartásának igen nagy múltja van Állatkertünkben. Alkalmilag már a XIX. század végén is láthatott ilyen állatokat a budapesti közönség, 1912 után pedig rendszeressé vált a tartásuk. Az első eredményesen felcseperedett bocs 1933-ban született, így Állatkertünkben az elsők között sikerült szaporítani ezt az állatfajt. A második világháború után pedig 1950 és 2013 között folyamatosan éltek jegesmedvék Budapesten.

Most érkezett jegesmedvék egyazon alomból született testvérek, mindketten hímek és 2015. november 28-án jöttek a világra a Moszkvai Állatkertben. Onnan is érkeztek repülővel. Nem egészen másfél éves életkorukkal igen fiatal állatoknak számítanak: ugyan bocsnak már nem lehet őket nevezni, de még évekig növekedni fognak, az ivarérettséget nagyjából 5, a tenyészérett kort pedig 7-8 éves korukban fogják elérni.

Az orosz fővárosban a Belij (Белый = Fehér) és Szerij (Серый = Szürke) neveket kapták, és ezek maradnak használatban nálunk is. Az elnevezés persze csak részben találó, mert igaz ugyan, hogy a jegesmedvék bundája sárgásfehér színű, ha pedig a nagy játékban beszennyeződik, kissé szürkés árnyalatú is lehet, de egyáltalán nem állandó az az állapot, hogy kettejük közül éppen melyikük a fehérebb.

Az új jegesmedvék viselkedéséből annyi már kiderült, hogy nagyon erős közöttük a testvéri szeretet, s eléggé jó természetű állatoknak tűnnek. Igen játékosak is, ami ilyen fiatal állatoknál persze egyáltalán nem meglepő. Új otthonukat nagy szorgalommal fedezték fel, s különösen tetszik nekik a nagy medence, amelybe hatalmas hasasokat és fejeseket ugranak.

Mint ismeretes, a jegesmedvék számára még 1912-ben épült férőhelyet az Állatkert 2006-ban korszerűsítette. A férőhely alapterülete akkor háromszorosára nőtt, s régi, 18 m3-es mártózó medence helyett pedig egy 350 m3-es úszómedence került kialakításra (a régi medencét földdel töltötték fel, ásási lehetőséget biztosítva az állatoknak). A medence kialakítása olyan, hogy egy 55 milliméter vastag üvegfalon át a közönség a víz alatt is láthatja a jegesmedvéket.

Belij és Szerij a jegesmedvék összehangolt állatkerti tenyészprogramja (EEP) keretében kerültek Budapestre. A programon belül nemcsak a megfelelő tenyészpárok, vagy -triók fenntartása fontos, hanem gondoskodni kell a tenyészállat-utánpótlásról is. A fenntartató apaállat-gazdálkodáshoz pedig a jövőben is szükség lesz megfelelő hím állatokra. Szerij és Belij már túl nagyok voltak ahhoz, hogy továbbra is Moszkvában maradjanak, de apaállatként csak négy-öt év múlva lehet velük leghamarabb számolni.

A tenyészprogram szempontjából tehát nagy segítséget jelent, hogy Állatkertünk erre az időre el tudja helyezni az állatokat. Ráadásul az időzítés a mi kertünk fejlesztése szempontjából is szerencsés, mert a középtávú tervek szerint éppen akkor lesz lehetőség a jegesmedvék férőhelyének további bővítésére, amikor a két állat megfelelő korba kerül ahhoz, hogy arra alkalmas nőstényekkel összepárosítsák őket.

A jegesmedvék keddi bemutatkozásának részeként a Magyar Jégkorong Szövetség a Belij nevű állatot jelképesen örökbe is fogadta. Az erről szóló oklevelet az intézmény főigazgatója, valamint Montskó Éva, a Budapest Állatkertért Alapítvány elnöke adta át dr. Kolbenheyer Zsuzsannának, a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai alelnökének. Mint ismeretes, a szövetségnek, illetve a DVTK Jegesmedvék csapatának is a fehér bundás ragadozó a kabalaállata.