Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Kisfilm Bongo utazásáról 2018. július 11.

A vártnál is gyorsabban illeszkedett be az új környezetbe Bongo, a budapesti születésű gorillahím, aki immár felcseperedett állatként a közelmúltban költözött a lengyelországi Opole állatkertjébe. Az utazásról kisfilmet is készítettünk.

Alig több mint egy hónappal ezelőtt írtunk arról, hogy Bongo, a Budapesten született, nyolc és fél éves hím gorilla nagy utazásra készül, hiszen elhagyja „szülői házat", és a lengyelországi Opole állatkertjének lakója lesz. Azóta nemcsak a költözésre került sor, hanem már azt is tudjuk, hogy miként viselte az utazást, és hogy milyen hamar szokta meg új otthonát. Elmondhatjuk, hogy a vártnál is gyorsabban illeszkedett be új környezetébe, s azóta is nagyszerűen érzi magát.
Az utazásról, illetve az új helyen tett első lépésekről egy kisfilmet is készítettünk, hogy látogatóink és honlapunk olvasói láthassák, hogyan viseli magát a „budapesti fiú" Lengyelországban, és persze, hogy néhány percnyi betekintést nyújtsunk az állatkerti kulisszák mögötti világba.