Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Kristóf a mókuskölyök 2014. március 26.

Elárvult kis mókust nevelnek a mentőhelyen dolgozó munkatársaink. A kölyök a március 15-i vihar után került Állatkertünkbe, valószínűleg az erős szél sodorhatta ki a fészkekből. Az Állatkert által életre hívott Magyar Madármentők Alapítvány – amely nemcsak madarakkal, hanem kisemlősökkel és hüllőkkel is foglalkozik – évente mintegy tucatnyi elárvult, emberi gondoskodásra szoruló mókusnak nyújt segítséget. Idén Kristóf az első kismókusunk.

Kristófnak nevezték el a gondozók a Kristóf napján, március 15-én Állatkertünkbe került elárvult mókuskölyköt. Valószínűleg a nemzeti ünnep napjának viharos időjárása, széllökései miatt sodródhatott ki a fészekből, s emiatt szorult emberi segítségre. Az akkor nagyjából hathetes kölyköt tehát munkatársaink kezdték el nevelni, és az elmúlt másfél hét tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy az apróság rendesen fejlődik. Olyannyira, hogy a tej mellett lassan a szilárd táplálékkal is megismerkedhet. Az emberi pótmamán kívül Kristóf egy nálánál sokkalta nagyobb plüssfigurát is kapott, amin kedvére csimpaszkodhat és bármikor hozzá is bújhat. A plüssfigura ugyan egy baglyot formáz, attól természetesen nem kell tartani, hogy a mókuskölyök felnőtt korában baglyokkal barátkozzon.

A mentőhelyen dolgozó munkatársaink egyébként meglehetősen tapasztalt mókus-pótmamák, hiszen az Állatkertünk által életre hívott Magyar Madármentők Alapítvány tevékenységének keretében évente tucatnyi kis mókust nevelnek fel sikeresen. Az ilyen módon megmentett állatokat természetesen később szabadon engedjük egy erre alkalmas élőhelyen. A Magyar Madármentők Alapítvány tevékenységéről és az állatmentő munkáról itt olvashat további részleteket.