Tökös környezetgazdagítás 2017. november 2.

Az állatkerti halloween az őszi szünetben, illetve a hozzá kapcsolódó hétvégi napokon, október 28-tól egészen november 5-ig, azaz kilenc napon át tart, érdekes programokkal, illetve díjmentes belépéssel a gyermekek számára. Akik ellátogatnak programjainkra, illetve követik honlapunk és Facebook-oldalunk híradásait, bizonyára látták, hogy ilyenkor számos állatunk kap „tökfejeket”, azaz olyan faragott töklámpásokat, amelyek belsejébe nem mécses, hanem általában valamilyen, a szóban forgó állat számára ellenállhatatlan finomság kerül (ha esetleg a tök önmagában nem jelentene neki finomságot).

Az állatok ezt nagy örömmel fogadják, és a közönség is szívesen lesz szemtanúja annak, amikor az állatok ilyen töklámpásokkal játszanak, szórakoznak. Volt azonban olyan vélekedés is, amely szerint az ilyesmi igazából fölösleges, hiszen az állatok úgy sem tudják, mi is az a halloween tulajdonképpen.

Mi sem vitatjuk, hogy a szurikátáknak, oroszlánoknak és sörényes hangyászoknak aligha lehetnek elmélyült ismereteik erről a kelta eredetű, hagyományosan az angolszász világban elterjedt, de az XX. század végi, illetve ezredfordulós popkultúrával világszerte elterjedt ünnepről, és az ennek külsőségeihez tartozó töklámpásokról (amelynek Kárpát-medencei előzményeiről is tudunk). De az ő szempontjukból nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az élmény, a szórakozás, az újszerű játék: olyasmi, amiről az állatkertekben környezetgazdagítással szoktak gondoskodni.

Az állatkertben, illetve a vadonban élő állatok élete közötti legfőbb különbség, hogy a vadonban kemény harc folyik a túlélésért. Nap mint nap meg kell küzdeni a táplálékért, a vízért, a területért, a búvóhelyért és minden másért, amire az állatoknak szükségük van. S ez a küzdelem nem éppen a fair play szellemében zajlik. A lényeg azonban az, hogy az állatoknak a vadonban egész napjukat rá kell szánni arra, hogy mindenről gondoskodjanak, amire az önfenntartáshoz, illetve a fajfenntartáshoz szükség van.

Az állatkertekben ez a küzdelmes élethalálharc hiányzik, az állatok mindent készen megkapnak, anélkül, hogy vérrel és verejtékkel meg kellene érte küzdeniük, vagy attól kellene tartaniuk, hogy elbuknak ebben a küzdelemben. A „puhább” feltételek nyomán az állatkerti állatok életteljesítményének átlagai, így az utódok életben maradási aránya, szaporasága és élettartama is magasabb, mint a vadonban élő fajtársaik esetében. Viszont, épp azért, mert nem kell az egész napot rászánniuk például a táplálék keresésére, igencsak sok szabadidejük marad. S ha nem gondoskodunk számukra megfelelő elfoglaltságról, akkor bizony unatkozni kezdenek.

A környezetgazdagításnak éppen ez a lényege, hogy programot, elfoglaltságot adjunk védenceinknek. Erre sokféle mód van, a férőhely változatos berendezésétől a különféle játékokon, vagy éppen az állattréningeken át egészen a takarmány megfelelő, változatos kínálásáig.

Amikor az állatok faragott „tökfejeket” kapnak, az ő szempontjukból ez is a környezetgazdagítás egy formája. Hiszen a töklámpással nagyon sokféle dolgot lehet csinálni. Lökdösni, gurítani, furfangot vagy ügyességet igénylő módon a tartalmát kienni, sőt, időnként annak is tanúi lehetünk, hogy egyes állatokból a tök megjelenése a birodalmukban azt a válaszreakciót váltja ki, hogy jól megtanítják „kesztyűbe dudálni”. Akárhogy is nézzük, ezek a faragott „tökfejek” nagyszerű elfoglaltságot jelentenek az állatoknak. Az pedig külön szerencse, hogy mindez a közönség számára is érdekes és mókás látványosságot, élményt jelent.