Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Új állatok 2013-ban 2013. december 16.

Nemcsak az év során született kölykök és fiókák, hanem az újonnan érkezett fajok szempontjából is érdemes áttekinteni a 2013-as esztendőt. Hiszen az elmúlt hónapokban számos olyan új, érdekes állatfajjal és fajtával gazdagodott az Állatkert, amilyet vagy csak nagyon régen láthatott a közönség, vagy pedig még soha nem került bemutatásra Budapesten. A hangyászsüntől a manulig, a fekete morgóhacsától a zebramungóig hosszan sorolhatjuk a példákat az új állatokra.

Az Állatkert nemcsak az itt világra jött állatokkal gyarapodik, hanem például olyan fajok beszerzésével, amelyeket a közönség évek, évtizedek, vagy akár egy évszázad óta, esetleg még sohasem láthatott Budapesten. Az idei évben is több ilyen újdonság akadt, melyek közül a legnagyobb ritkaságot mindjárt a 2013-as év legelején mutattuk be.

A rövidcsőrű hangyászsünről (Tachyglossus aculeatus) van szó, amely több szempontból is különleges. A zoológusok számára azért, mert ez az állat egyike a kevés ismert tojásrakó emlősnek. Az emlősállatoknak ezt az ősi jellegzetességekkel megőrzött csoportját ugyanis mindössze öt faj képviseli: a kacsacsőrű emlős és a hangyászsünök négy faja. Mindegyikükre jellemző, hogy a nőstények puha, bőrszerű héjjal bevont tojásokat raknak, ám a kikelő utódokat emlős módjára anyatejjel táplálják. A rövidcsőrű hangyászsün azonban nemcsak természetrajzi szempontból érdekes, hanem azért is, mert csak nagyon kevés állatkertben kerül bemutatásra. Magyarországon csak Budapesten, egész Európában pedig összesen öt állatkertben láthatunk ilyen állatokat, ha pedig a tengerentúlra is ellátogatnánk hangyászsünöket nézni, Ausztráliát, Pápua Új-Guineát és Indonéziát, vagyis az állatok őshazáját nem számítva egyetlen Japán és néhány amerikai állatkertben élnek még ilyen állatok. A Fővárosi Állat- és Növénykertben korábban már életek hangyászsünök, ám legutóbb 1917-ben láthatott a közönség ilyen állatokat. A mi két hangyászsününk ugyan már 2012 végén megérkezett a karanténba, a nagyközönség azonban csak hivatalos bemutatásuk napja, azaz január 12 óta láthatja őket a vombatok házával szemközti bemutatóhelyen.

Az ausztrál zóna további érdekességekkel is bővült 2013-ban. Ezek azonban már az emlősök egy másik csoportjába, az erszényesek közé tartoznak. Őket képviseli például az a hosszúorrú patkánykenguru (Potorous tridactylus), amelyet a Londoni Állatkerttől kaptunk ajándékba. Ez a faj ugyan korábban már két időszakban is látható volt nálunk, ám mivel ezek közül az egyik 1867-től 1870-ig, a másik pedig 1912-től 1918-ig tartott, nemigen akadhat olyan látogatónk, aki erre vissza tudna emlékezni. A hosszúorrú patkánykenguru egyébként a hangyászsünökkel közös szálláson kapott helyet. Ugyancsak újdonságnak számít a kovari (Dasyuroides byrnei), amely kettősfésűs erszényesegér néven is ismert, valamint a keleti foltos erszényesnyest (Dasyurus viverrinus). A két ragadozó életmódot folytató erszényesfaj számára remek új bemutatóhelyet is sikerült berendeznünk az állatsimogató szomszédságában.

A Varázshegyben a fésűsujjú patkányok családjába tartozó gundik (Ctenodactylus gundi) számítanak az idei év legérdekesebb új fajának, akik olyan jól érzik magukat új otthonukban, hogy nem sokkal érkezésük után három kölyökkel is megörvendeztettek bennünket. Ugyanez igaz a mókuscickányokra (Tupaia glis), amelyek szintén a 2013-as évben érkeztek (miután a korábban tartott rokon faj helyett ennek a fajnak a tartásába kezdtünk bele), s ahol szintén volt szaporulat azóta, hogy az állatok Budapestre kerültek.

A ragadozók közül egyrészt a zebramungók (Mungos mungo) csapata számít újdonságnak, hiszen a hét állatból álló társaság a nyár folyamán érkezett hozzánk Hollandiából. Másrészt szintén új faj a manul néven is emlegetett, Ázsiában őshonos pusztai macska (Otocolobus manul), amely a perzsa leopárdok szomszédságában kapott helyet.

A főemlősöknél is módunk volt egy új fajt bemutatni a nagyközönségnek. Éspedig a fekete-fehér varikat (Varecia variegata). Ezek a Madagaszkáron honos, látványos külsejű makik az Állatkertünkben már régebb óta látható vörös varik legközelebbi rokonai.

Természetesen nemcsak az emlősök fajgazdagsága nőtt az idei évben. A madárállomány például szürkenyakú erdeityúkokkal (Ortalis canicollis) gyarapodott. A Pálmaház alatt található, trópusi édesvízi fajokat bemutató Akváriumba pedig – több más faj mellett – fekete morgóharcsák (Pseudodoras niger) is érkeztek.

A sor még hosszan folytathatnánk, hiszen nem esett szó Csiniről, a világ legnagyobbra növő lófajtáját, a shire-t képviselő kancáról, aki a Pónipark látogatóinak egyik kedvencévé vált. Nem esett szó az új ízeltlábúakról, köztük néhány érdekes pókfajról sem. És természetesen nem kerültek szóba azok az állatok, amelyek a legutóbbi hetekben érkeztek, és amelyeket a közönség jövőre láthat majd a vidámparki új területen.