Várva várt gyermekáldás a tapíroknál 2018. szeptember 5.
Állatkertünkben tovább folytatódik a „baby boom". A napokban ugyanis a tapírok is felkerültek azon állataink hosszú listájára, amelyeknél az elmúlt időszakban gyermekáldás volt. Ráadásul a tapírok esetében erre az örvendetes eseményre már nagyon régóta vártunk, hiszen utoljára 31 esztendeje volt lehetőség arra, hogy budapesti születésű újszülött tapírt mutassunk be a nagyközönségnek.
A tapírgyerek szeptember 2-án, azaz vasárnap látta meg a napvilágot. Suki, az anyaállat ráadásul nem a félreeső belső férőhelyen, hanem a Dél-Amerika kifutó hátsó részén adott életet a kicsinek, így azok a látogatók, akik akkor épp arra sétáltak, a saját szemükkel is láthatták az apróság világra jövetelét. Az ellés egyébként „apás szülés" volt, hiszen Géza, az apuka is mindvégig ott volt párja és születendő gyermeke mellett. A tapírokkal közös kifutóban, „társbérletben" lakó többi dél-amerikai állat, így a vízidisznók, a nagy marák és a nanduk is érdeklődve figyelték az eseményeket, sőt, az egyik vízidisznó még az újszülött letisztogatásába is besegített Sukinak. A jövevény rövid időn belül lábra is állt, de persze az első lépéseket még igen reszketeg lábakkal tette meg.
Mindezt az alábbi kisfilmen is meg tudjuk mutatni, mert munkatársaink néhány képkockán megörökítették a születés pillanatait, és a kicsi első lépéseit is.
A most már háromnapos tapírgyerek azóta is jól van, és az emlőket is sikeresen megtalálta. A nagyközönség azonban még néhány napig biztosan nem láthatja. Az ellés után ugyanis Suki egy védett, nyugalmas, félreeső elkülönítő helyiségbe vitte be utódját, s azóta is ott tartózkodnak. Mivel mi sem akarjuk zavarni, egyelőre csak az oda beosztott gondozók, illetve szükség esetén az állatorvosok mehetnek a közelébe. Néhány napra tehát látogatóink türelmét kell kérnünk, ám amint lehet, természetesen be fog mutatkozni a jövevény a nagyközönségnek. A fejleményekről rendszeres tájékoztatást adunk majd Állatkertünk Facebook-oldalán.
A tapírbébi szülei közül Suki (akit Cukinak is szoktunk becézni) novemberben lesz 20 éves, és 2009-ben érkezett. Géza, az apuka bő két évvel idősebb, és 2001 óta él Budapesten.
A tapírok négy faja közül az állatkertekben általában a dél-amerikai, más néven síkföldi vagy közönséges tapírt (Tapirus terrestris) szokták bemutatni: ehhez a fajhoz tartoznak a mi tapírjaink is. Dél-Amerikai csapadékosabb vidékein, a Kolumbiától egészen Argentína északi részéig terjedő terület erdőségeiben és mocsaras területein őshonosak.
A nőstények átlagosan 13 hónapig vemhesek, és ellésenként egy, nagy ritkán két utódot hoznak világra. Az újszülöttek – a lényegében egyszínű felnőttekkel ellentétben – csíkosak, illetve a lábaikon foltokat viselnek. A fiatal tapírok 6-8 hónapig, esetleg még ennél is tovább vesznek magukhoz anyatejet, de már viszonylag hamar megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal is, amelynek aránya aztán fokozatosan nő a tejhez képest. A fiatalok általában másfél éves korukra válnak teljesen önállóvá, az ivarérettséget pedig 2-3 évesen érik el. A tapírok élettartama akár a 30 évet is meghaladhatja.
Érdekes nyelvi probléma, hogy az ifjú tapírokat kölyöknek, csikónak, borjúnak vagy malacnak lenne-e indokoltabb nevezni. A szakirodalomban ugyanis mindhárom megnevezéssel találkozni, illetve nem ritka, hogy egyszerűen kölyöknek nevezik őket. Mint ismeretes, az egzotikus vadállatok kor és ivar szerinti elnevezésekor általában az eredetileg háziállatoknál használatos neveket szokás használni. A nagytestű állatok (elefánt, orrszarvú, víziló, zsiráf) utódait például a szarvasmarha mintájára borjúnak, a lófélék és a tevefélék (mint hátas és málhás állatok) utódait a ló mintájára csikónak, a vadon élő sertésfajok kicsinyeit a sertés mintájára malacnak és így tovább. A tapírhoz rokonság szempontjából legközelebb álló háziállatunk a ló, tehát ez alapján tapírcsikóról kellene beszélni. Ugyanakkor a tapíroknak az orrszarvúak még közelebbi rokonaik, náluk pedig, a nagy méret miatt a borjú név használatos az utódok megnevezésére. Ezért van az, hogy sok állatkerti szakember automatikusan a tapírborjú nevet használja. Szórványosan még a tapírmalac elnevezéssel is találkozni, nyilván az ifjú tapírok csíkjai miatt.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1890 óta foglalkozunk tapírok tartásával. Általában dél-amerikai tapírjaink voltak, de 1912-ben egyszerre két fajt, a dél-amerikai és az indiai tapírt is bemutattuk. Hagyományos bemutatási helyük az Elefántházban volt, de már több mint másfél évtizede a Dél-Amerika kifutóban láthatja őket a nagyközönség. Budapesti születésű kistapírt viszont még a régi elefántházi kifutóban láthatott utoljára a nagyközönség, több mint három évtizeddel ezelőtt. Az akkori tapírpár, Nándi és Malvin nászából 1987. szeptember 11-én született utód, aki fiúnak bizonyult, és később az Isti nevet kapta. Miután felcseperedett, 1989-ben egy másik állatkertbe került.
A mostani kicsinek a nemét már sejtjük, bár kétséget kizáróan csak az elkövetkező napokban tudunk majd nyilatkozni róla. Névadásra majd azt követően kerülhet sor.
Fotók: Burzuk László; Budapest Zoo Fotóarchívum
A tapírgyerek születéséről szóló hír közzétételekor még nem tudhattuk, hogy a kicsi olyan egészségi problémákkal jött világra, amelyet sem az anyai gondoskodás, sem az állatkerti munkatársak erőfeszítései nem tudtak ellensúlyozni. Az apróság így sajnos alig egy héttel születése után elpusztult. Az erről szóló híradás itt olvasható.