India Zóna

Állatkertünkben az India Zóna mindenekelőtt az India-házat, a tigriseknek és leopárdoknak otthont adó kifutókat, velük szemben pedig a kis panda néven is ismert vörös macskamedve, az ázsiai vadkutyák és a barnamedve kifutóit, továbbá az indiai antilopok kifutóját foglalja magában. Az itt bemutatott fajok mindegyike ázsiai elterjedésű, többségük – egy-két kivétellel – Indiában is előfordul. Ez a zóna az idők során lépésről lépésre alakult ki. Az India-ház ugyanis eredetileg egyszerűen a nagymacskáknak otthont adó állatháznak épült, majd több felújítás és átalakítás után 2011-ben kapta az India-ház nevet. A tigrisek és leopárdok kifutói mai formájukban 2001-ben készültek el, s ezáltal akkor ötszörösére növekedett a tigrisek számára rendelkezésre álló kifutó területe. A vörös farkasok is többször költöztek az elmúlt évtizedekben, az indiai antilopok kifutóját pedig ott alakítottuk ki, ahol régen az úgynevezett „kismedvesor" működött. Az India Zóna központjának az India-ház előtti teret tekinthetjük: itt áll az úgynevezett Asóka-oszlop másolata, amelynek oroszlános oszlopfője ma India címerének központi motívuma.

Indiai oroszlánok
Az India-ház, illetve a hozzá tartozó nagyobbik kifutó lakói az indiai oroszlánok. Sokaknak persze ez talán furcsának tűnik, hiszen az emberek többsége az oroszlánokat afrikai állatként ismeri. Ebben nem is tévednek, ám az oroszlánról tudnivaló, hogy eredeti elterjedési területe jóval nagyobb volt a mainál. Így nemcsak Afrikában számított őshonosnak, hanem Nyugat- és Dél-Ázsiában, sőt még a Balkán-félsziget egyes területein is. Az ógörög eposzokban is azért szerepelnek oroszlánok, mert a homéroszi időkben még előfordultak a mai Görögország területén is. Az ember környezetátalakító tevékenysége, és persze az intenzív vadászat azonban az oroszlánokat egyre inkább visszaszorította, így ma már eredeti elterjedési területük azon részéről, amely Afrikán kívül található, mindenünnen eltűntek. Az egyedüli kivétel az indiai Gudzsarát államban található Gir erdő ma már nemzeti parknak számító védett területe, ahol még élnek oroszlánok. Ezek azonban kissé eltérnek az afrikai rokonaiktól, így a természettudósok önálló alfajnak tekintik őket, illetve mindazokat az oroszlánokat, amelyek egykor Nyugat-Ázsiában is éltek. Ezt az alfajt szokták indiai vagy perzsa oroszlánnak nevezni. Állatkertünkben 2010 óta foglalkozunk indiai oroszlánokkal, s azóta nem egy alkalommal szaporítottuk is őket.

Rozsomák, az ismeretlen ismerős
A rozsomák Indiában ugyan nem őshonos, de ez is ázsiai elterjedésű fajnak számit. Meg európainak és észak-amerikainak is, ugyanis elterjedési terület mindhárom kontinens északi területeire, az ott található tundra és tajga övezetre is kiterjed. A menyétfélék egyik legnagyobb termetű képviselőjének számító állat a történelemelőtti időkben egyébként Magyarországon is élt. Állatkertünkben a múltban csak alkalmilag mutattuk be, 2015 óta azonban nálunk is folyamatosan láthatja őket a közönség. Bár az állatkerti rozsomákok szeretnek elrejtőzni, a mi két állatunkkal elég nagy szerencsénk van, mivel ők gyakran és szívesen mutatják meg magukat a látogatóknak. A rozsomák neve számos nyelven a torkosságra utal. Igaz ez például a német Vielfraß elnevezésre, de a magyar népies torkosborz elnevezés is ebbe a kategóriába tartozik. Magyarországon egyébként sokan onnan ismerhetik a rozsomák nevet, hogy a Szomszédok című, 1987 és 1999 között sugárzott televíziós sorozat egyik szereplőjét is Rozsomáknak hívták. Nem tudni, hogy a Farkas Tamás által megszemélyesített karakternek, akinek „mindig mindenről pontos kimutatása volt", miért pont Rozsomák volt a neve, a sorozat szereplői a történet szerint kezdetben nem is voltak tisztában a név jelentésével. Ám az egyik jelenetben a lexikonra hivatkozva elhangzik, hogy a rozsomák egyébként egy menyétféle ragadozó.

Perzsa leopárdok, szibériai tigrisek
Ahogyan az oroszlánok, úgy a leopárdok, vagy más néven párducok sem csak Afrikában őshonosak! Az Afrikában élőket a természettudósok lényegében egy és ugyanazon alfaj képviselőinek találták, az ázsiai állományok azonban a kutatások szerint több önálló alfajba sorolhatók. Így aztán megkülönböztetnek amuri, észak-kínai, indokínai, indiai, ceyloni, jávai, arab és perzsa leopárdot is. Ezek közül Állatkertünkben a perzsa leopárd alfaj látható: az összes leopárd közül ők nőnek a legnagyobbra. A múltban főleg afrikai származású leopárdokkal foglalkoztunk, a veszélyeztetett perzsa leopárdok tartása 2003-ban kezdődött meg nálunk. Azóta hét kölyök cseperedett fel nálunk sikeresen.

A tigrisek körében ugyancsak többféle alfajt különböztethetünk meg, de ezek mindegyike ázsiai elterjedésű, Afrikából nem ismerünk tigriseket. A legismertebb tigriseknek alighanem a bengáli tigrisek számítanak: a szubtrópusi nagymacskákat a legtöbben Kipling híres elbeszélés-gyűjteményéből ismerik, amely A dzsungel könyve címmel jelent meg. A mi Állatkertünkben viszont évtizedek óta szibériai tigrisekkel foglalkozunk. Az ő természetes élőhelyükön, az Amur és az Usszuri folyók vidékén telente a magyarországinál sokkal hidegebb idő van, ezért a mi tigriseink télen is a szabad ég alatt, a kifutóban láthatók. A szibériai tigrisek szaporításának nagy hagyományai vannak nálunk, jelenlegi tenyészpárunk nászából is öt kölyök született és nőtt fel sikeresen.

A tigrisek kifutójának egyik végében két terepjárót láthatunk, amelynek oldalára tigrises címer van felfestve. Ilyen járműveket használnak azok a vadőrök, akik őshazájukban a tigrisek életére vigyáznak. Erre azért van szükség, mert a hagyományos távol-keleti gyógyászat többféle tigris „alkatrésznek" is gyógyhatást, csodatévő erőt tulajdonít, a tigris epétől kezdve egészen a porrá őrölt bajuszszálakig. Emellett a tigris bőre, prémje is keresett a feketepiacon. A kereslet miatt, bár a tigrisek vadászata szinte mindenütt tilos, mind a mai napig sok állat esik az orvvadászok áldozatául. A vadőrök feladata az, hogy megvédelmezzék őket a vadorzóktól. S mivel a vadorzók nemcsak a tigrisekre, hanem a vadőrökre is lőnek, a vadőrök sokszor az életüket kockáztatják a tigrisekért. 2002-től 2004-ig az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA), amelynek mi is tagjai vagyunk, egy olyan tigrisvédelmi kampányt szervezett, amelynek keretében az európai állatkertek együttesen több mint 750 ezer eurót gyűjtöttek össze a szabad természetben folyó tigrisvédelmi programok támogatására, így arra is, hogy a vadőrök megfelelő eszközökkel, GPS-szel, éjjellátó készülékkel és más hasonlókkal felszerelve hatékonyabban vehessék fel a harcot az orvvadászokkal. A két terepjáró elhelyezésével a vadőrök áldozatos munkájára igyekeztük felhívni látogatóink figyelmét. Ráadásul az egyik terepjárót úgy helyeztük el, hogy annak platója a páncélüvegen belül van, és így a tigrisek kifutójának részét képezi. A tigrisek pedig örömmel használják pihenőhelynek a terepjáró platóját. Ilyenkor a páncélüveg másik oldalán a gyerekek sokszor azt játszák, hogy épp tigris szállítanak.
A leopárdra és a tigrisre is igaz, hogy bár az esetek többségében egyből jól látni őket, időnként kisebb-nagyobb mértékben rejtett búvóhelyekre húzódnak vissza. Érdemes tehát egy kis időt szánni arra, hogy kifutójukban megtaláljuk őket.

A panda, aki nem fekete-fehér
Ha pandákról esik szó, a legtöbb embernek egy termetes, fekete-fehér állat jelenik meg a lelki szemei előtt. A panda szó azonban kétféle állatot is jelöl. Az óriáspandát, vagy más néven bambuszmedvét, és a kis pandát, avagy vörös macskamedvét. Ez utóbbit mi is bemutatjuk, mi több, 1990 óta foglalkozunk folyamatosan ezzel az állatfajjal. Az idők során néhány kis panda kölyök is napvilágot látott már Budapesten. A panda szó egyébként eredetileg erre az állatra vonatkozott. A később felfedezett, fekete-fehér névrokont azért kezdték pandának, illetve, mivel nagyobb termetű, ezért óriáspandának nevezni, mert mindkét fajra hasonló szerkezetű mancs jellemző. Amíg mi emberek könnyűszerrel meg tudjuk fogni a tárgyakat a szembefordítható hüvelykujjink segítségével, addig a ragadozóknak nincs ilyen, úgynevezett opponálható hüvelykujjuk. A kis pandának – és az óriáspandának is – viszont egy sajátos bütyök található a csuklóízületén, amely szinte hüvelykujjként működik, ha az állat többi ujját ráhajtja. Így az állatok viszonylag könnyen megragadhatják a különféle tárgyakat, például a kedvenc csemegéjüknek számítható zsenge bambuszt is. A kis pandák kifutója mellett egyébként helyben nő a bambusz, így látogatóink az állatot és kedvenc táplálékát is láthatják. Az óriáspandához hasonlóan a kis panda is ritkulóban van, ezért a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) is a „sebezhető" kategóriába sorolja a fajt fenyegetettségének mértéke alapján.

Vörösök és barnák
Az Nagyszikla oldalában található egyik kifutóban, a kis pandák mellett, a tigrisekkel pedig épp szemközt laknak az ázsiai vadkutyák. Ugyanezt a fajt szokták vörös farkasnak, vörös kutyának, vagy éppen dólnak, eredeti írásmóddal élve dhole-nak is nevezni. Utóbbi az India déli részén beszélt kannada nyelv szókészletéből eredhet, és Kipling híres könyvének, A dzsungel könyvének köszönhetően terjedt el a köztudatban. Az elbeszélés-gyűjtemény egyik történetében ugyanis éppen ezek a „vörös kutyák" jutnak fontos szerephez, így látogatóink akár olvasmányélményeikből is ismerhetnék ezt a fajt. Gyakran halljuk azonban, hogy vörös szőrzetük miatt, és mert láthatóan a kutyafélék rokonsági köréhez tartoznak, egyszerűen rókának vélik őket. Pedig a hazai rókáknál jóval erősebb testfelépítésű, masszívabb állatok, akik ráadásul falkában vadásznak, így őshazájukban az is megesik, hogy a zsákmányért folytatott harcban egyesült erővel akár egy-egy tigris fölé is kerekedhetnek. Ezt az érdekes, ám őshazájában sajnos szintén veszélyeztetettnek számító fajt 2008 óta tartjuk Állatkertünkben, sőt, nem csupán bemutatjuk, hanem szaporítjuk is őket. Az első tíz évben több mint ötven kölyök született nálunk.

A vadkutyák mellett található a barnamedve kifutója. Ez a faj klasszikusnak számít Állatkertünkben, hiszen már az 1866-os megnyitáskor is volt barnamedvénk. A barnamedve Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában is őshonosnak mondható, Magyarországon is honos, habár igen ritkán lehet találkozni vele, ugyanis az elmúlt évtizedekben inkább az volt a jellemző, hogy a szomszédos országokból, ahol állandó állományuk van, kóborló példányok jöttek át a határon. A medvék évezredek óta fontos szerepet töltenek be az emberek életében, a hiedelemvilágtól kezdve egészen a mesékig, vagy akár a gyerekeknek szánt plüssfigurákig. Ezzel összefüggésben sokféle ismeret is van róluk köztudatban, noha ezek nem mindig egészen pontosak. Például a medvék a közhiedelemmel ellentétben nem alszanak olyan igazi téli álmot, mint például a pelék vagy a denevérek, de az is igaz, hogy télen azért kevésbé aktívak, mivel ilyenkor a táplálékkínálat sokkal szűkösebb, mint más évszakokban. Az állatkertekben persze ettől nem kell tartani még télen sem. Hasonlóan elterjedt hiedelem, hogy a medvék barlangokban laknak, s a medvebarlangot a legtöbben afféle tágas cseppkőbarlangként szokták elképzelni. A valóságban a medvék inkább olyan üregekben, sziklahasadékokban ütnek tanyát a természetben, amely a méretükhöz képest meglehetősen szűkös. Olykor éppen csak be tudják szuszakolni magukat. A kisebb légteret azonban könnyebben „fűtik ki" saját testhőjükkel. Egyébként nem ritka, hogy a medvék vihar által gyökerestül kidöntött fáknál, abba az üregbe, bemélyedésbe vackolják el magukat, amely a kifordult gyökér után maradt.

Antilop és takin
Az India Zónához tartozik a Mérgesházzal szemközti, két részből álló kifutórendszer is, ahol az indiai antilopok, illetve a mismi takin kapott helyet. Az oroszlánokhoz hasonlóan általában az antilopokat is kizárólag afrikai állatoknak szokták gondolni, pedig Ázsiában több őshonos antilopfaj is él. Ezek egyike az indiai antilop, amelyet kecskeantilopnak is szoktak nevezni. A fajra különösen jellemző az ivari kétalakúság, azaz a nőstények és a hímek megjelenése nagyban különbözik egymástól. A nőstények barnás-zsemleszínű, a hasoldalon pedig fehér-krémszínű szőrzetet viselnek és telkesen szarvatlanok, a hímekre viszont a sötétbarna, sőt gyakran csokoládébarna szőrzet jellemző, és jellegzetes szarvuk is van. Szépségük, kecsességük miatt a hagyományos indiai művészetben mindig is gyakoriak voltak a róluk készült ábrázolások. Ami pedig a mi indiai antilopjainkat illeti, kiválóan szaporodnak, s általában évente többször is van náluk gyermekáldás.

Ugyanebben a kifutórendszerben, hol az indiai antilopokkal együtt, hol pedig szeparált kifutórészben láható a mismi takin, amely az antilopokhoz hasonlóan szintén a párosujjú patások, ezen belül pedig a tülkösszarvúak közé tartozik. Mérete alapján sokan azt gondolnák, hogy a bölényekkel, bivalyokkal, szarvasmarhákkal állhat közeli rokonságban, pedig a takin a juhokhoz és a kecskékhez áll legközelebb. A takinok hazája a Himalája keleti vidéke, s a különféle élőhelyeken különféle takinok alakultak ki az évmilliók során. Az Állatkertünkben bemutatott mismi takin az indiai Arunácsal Prades államban, Mianmar északi részén, illetve Tibet délkeleti részén és Jünnan tartomány északnyugati területin őshonos. A faj nevét az Arunácsal Prades területén magasodó Mismi-hegyekről kapta (gyakran olvashatjuk angol helyesírással, mishmi alakban is), amely az állat egyik jellegzetes élőhelye.

Mostanában az indiai antilopok és a takin által használt kifutórendszerben cebui disznók is szoktak vendégeskedni. Ez a kritikusan veszélyeztetett trópusi sertésféle ugyan nem indiai elterjedésű, de azért ázsiai faj, a Fülöp-szigetek egyes szigetein fordul elő. Fő bemutatási helyük valójában nem is itt, hanem a szemközti Mérgesház egyik kifutójában van, de mivel minden várakozást felülmúló gyakorisággal szaporodnak, előfordul, hogy a fiatalok elhelyezésére ezt a kifutót is igénybe vesszük.

Ahogy az Állatkert más részein, az India Zónában is mindig van valamilyen újdonság. Új állatok érkeznek, kisállatok jönnek a világra, vagy más aktuális érdekességről tudunk beszámolni. Ezeket az újdonságokat, az állatainkról szóló legfrissebb híreket itt lehet elolvasni.