Fővárosi Állat- és Növénykert

Húsevő szarvasvarjak
2008. augusztus 19.
A kaffer szarvasvarjak Dél-Afrika lakói, Állatkertünkben viszont a Szavannakifutó szomszédságában, az egykori Zsiráfház oldalában láthatja őket a közönség. Mivel a szarvasvarjak igen elmés és aktív állatok, a takarmányt rendszerint úgy kapják, hogy meg is kelljen dolgozniuk érte, éppen úgy, ahogyan a szabad természetben is.
Gyakran kapják például a takarmányt kartondobozba csomagolva, amit aztán nekik kell kibontaniuk, így órákon keresztül mozognak, töprengenek a doboz felnyitásának módján, és eközben érzékszerveiket, izmaikat, csőrüket éppen olyan intenzíven használják, mint a vadonban élő társaik. A környezetgazdagítás másik módja, amikor a gondozók a madaraknak szánt húsdarabot egyszerűen felkötik egy kötélre. A zsinóron függő hús elfogyasztásához nem kis ügyességre van szükség, így ez az etetési mód is programot, elfoglaltságot ad a madaraknak. Ráadásul így a közönség is aktívan tevékenykedő állatokat láthat.
A kaffer szarvasvarjakat délután fél kettőkor etetik, ám több más látványetetése, foglalkoztatása is előre meghirdetett időpontban történik, hogy az érdeklődő látogatók semmiképp ne maradjanak le róla. A „Légy ott” elnevezésű közönségprogram-sorozat részletes programját itt találja.












