Fővárosi Állat- és Növénykert

Délelőtt 11 órakor, több száz óvodás és kisiskolás figyelmétől kísérve előjöttek a barnamedvék a sziklabarlangból. Ezt ugyan máskor is aránylag gyakran megteszik, február másodikán azonban a medvék kijövetelének különleges jelentősége van. A néphagyományok szerint ugyanis a mai nap időjárása alapján következtetni lehet a tél hosszára. Ha szép, napsütéses idő van, és a medve meglátja az árnyékát, akkor hosszú tél várható, ha azonban az idő borult, és árnyékot nem látni, a zimankó már nem tart sokáig.

Az Állatkertben napkelte óta szikrázó napsütést tapasztalhattak mindazok, akik a medvekifutó szomszédságában saját szakállukra meteorológiai megfigyeléseket végeztek. Pár perccel 11 előtt azonban beborult az ég, így amikor a medvék előjöttek, éppen nem volt napsütés. Néhány perc elteltével azonban mégis utat találtak a napsugarak a felhők között, így a medvék végül meglátták az árnyékukat. A népi bölcsesség szerint tehát a télnek még hosszan kell tartania, habár a napsütés egyáltalán nem volt folyamatos, mintha a természet maga is vonakodna bevallani, hogy milyen időjárást tartogat számunkra az elkövetkező egy-két hónapban.

Az, hogy a medvék mennyire tekinthetők megbízható időjósnak, természetesen erősen vitatható. Ugyanakkor több meteorológus is osztja azt a véleményt, hogy a hosszú távú előrejelzések – a légköri folyamatok számos véletlenszerű, kiszámíthatatlan eleme miatt – eleve olyan nagy bizonytalansággal bírnak, hogy ennyi erővel akár a medvék árnyékát is figyelhetjük. A hosszú távú előrejelzéseknél a meteorológusok az évek során megfigyelt időjárási jellemzőkből, a „sokéves átlagból” indulnak ki. Márpedig az időjárással kapcsolatos népi bölcsességek és hiedelmek is az emberi emlékezetben megőrzött évszázados megfigyeléseken alapulnak. A népi meteorológia általában egy-egy jeles nap időjárása alapján következtet egy hosszabb időszakra, s e jeles napok gyakran a keresztény hagyományokkal is összefüggnek. Február második napját például a „gyertyaszentelő boldogasszony napjaként” tartják számon, hiszen a hagyomány szerint Mária ezen a napon, negyven nappal a születés után mutatta be gyermekét a jeruzsálemi templomban.

Bár gyakran esik szó a medvék téli álmáról, valójában ezek az állatok nem alszanak a szó szoros értelmében vett téli álmot, amint például a denevérek, a mormoták, a pelék vagy a sünök teszik ezt a mérsékelt égövben. Kétségtelen, hogy az európai barnamedvék télen kevésbé aktívak, mint a tavasztól őszig tartó időszakban, elsősorban a hozzáférhető táplálék szűkössége miatt. Az állatkerti medvéknek természetesen nincs ilyen gondjuk, hiszen télen is gondoskodnak a takarmányozásukról.

Az igazi téli álom

A mérsékelt égövben a tél komolyan igénybe veszi az állatok szervezetét. A közhiedelemmel ellentétben nem is annyira a hideg, mint inkább a táplálékforrások szűkössége jelent gondot az állatok számára. A madarak egy része délebbre húzódik a kérdéses időszakban, az emlősök azonban ezt nem tudják megtenni. Náluk inkább az a jellemző, hogy a nyári hónapokban felhalmozott tartalékokat – akár elraktározott táplálékot, akár a bőr alatt összegyűlt zsírszövetet – felélve vészelik át a téli időszakot. Azok az állatok, amelyek télen egyáltalán nem találnak táplálékot, viszont gyors anyagcseréjük miatt hamar felélnék a tartalékot, általában úgy takarékoskodnak az energiával, hogy téli álomba merülnek. Ilyenkor az anyagcsere „takaréklángon” működik, a szívverés és a légzés drámai módon lelassul és az állatok testhőmérséklete is lecsökken 2-4 °C-ra. A hazai fajok közül tipikusan téli álmot alvó állatok a sünök, a pelék és számos denevérfaj is. A medvék azonban ilyen igazi téli álmot nem alszanak.