Fővárosi Állat- és Növénykert

Az anyaállat és a kölyök is jól vannak, jóllehet keddi születése óta még senki nem látta szopni az apróságot. Ezen azonban a gondozók nem aggódnak különösebben, ugyanis az előző három budapesti gorillakölyök esetében is ugyanezt tapasztalták. A kölyök ebben a korban főként éjszaka táplálkozik, ezért nem lehet ezt jól megfigyelni. Ugyanakkor biztos, hogy anyatejhez jutott, hiszen ha nem így lenne, az mostanra már meglátszana a kicsi kondícióján.
Mint ismeretes, N’Yaoundának ez az első kölyke, tehát egyáltalán nem számít tapasztalt anyaállatnak. Ezzel együtt az elmúlt napok során egyértelműen kitűnt, hogy rendesen gondoskodik a kicsinyéről. Természetesen nagyon félti is, olyannyira, hogy kedden este még azoknak a gondozóknak a jelenléte is feszélyezte kissé, akiket pedig igazán jól ismer. Nem véletlenül vezettük be tehát azokat a szigorú intézkedéseket, amelyek nyomán az állatházat hermetikusan elzártuk a külvilágtól.
Az állatokat a hétvégén is megfigyelés alatt tartjuk, és várhatóan a jövő héten születik döntés arról, hogy mikortól láthatja az állatokat a nagyközönség is.
Kapcsolódó cikkek:
- Már láthatja a közönség a gorillakölyköt















