Fővárosi Állat- és Növénykert

Térkép
  • az állatkert térképe

zoomy_menu_

Programnaptár
Webkamerák
Webkamerák
Videó
Belépés
Elfelejtett jelszó
Nevet kaptak a kistigrisek

Bemutatkoztak Állatkertünk legújabb „sztárjai”, a május 10-én született tigriskölykök. Mindhárom apróság hímnek bizonyult, nevük Virgil, Thrax és Manu lett. A kistigriseknek Tarlós István főpolgármester adott nevet. A kölyköket és Nivát, az anyaállatot a gondozók már ma kiengedték a kifutóra, így mostantól a nagyközönség is láthatja őket.


Tarlós István és a kistigrisekMa mutatkozott be a sajtónak a május 10-én született három kistigris. Az elmúlt hetek során ugyanis csak a gondozók láthatták őket, mivel az apróságok – az anyjukkal együtt – egy elkülönített, a közönség szeme elől elrejtett férőhelyen cseperedtek. A kifutóra való kiengedésük előtt a kicsiket mindenképpen kézbe kellett venni, hiszen az apróságoknak meg kellett kapniuk a szükséges kombinált védőoltást, illetve az azonosító mikrochipet is. Állatorvosaink egyúttal a kistigrisek nemét is megállapították. A vizsgálat során mindhárom állat hímnek bizonyult. A névadásra Tarlós István főpolgármestert kértük fel, aki a Virgil, a Thrax és a Manu neveket adta a főváros új kedvenceinek. A három kölyköt egyébként le is mértük: 7,8, 6,9, illetve 7,9 kg-osak, így életkoruknak megfelelő, az alomtestvérekhez viszonyítva is kiegyenlített testtömeg jellemzi őket.

 

KistigrisekA kölykök bő fél órán át voltak különválasztva az anyaállattól, utána újra összeengedtük őket. A vizsgálat alatt igencsak aggodalmaskodó anyatigris egyből megnyugodott, miután visszakapta kölykeit, és néhány percen belül már a kifutóba is ki lehetett engedni őket, hogy minden látogató jól láthassa az apróságokat.

Budapesten utoljára 1992. május 5-én születtek kistigrisek. Az akkori tenyészállatok, Jeroska és Nahar frigyéből szintén három kölyök született. Az azóta eltelt csaknem két évtizedben rendszerint nem voltak megfelelő tenyészállatok, vagy pedig nem tetszettek egymásnak. A mostani szaporulatot az tette lehetővé, hogy a nyolcéves Norbi nevű hím korábbi párja, Nadia helyére (Nadia a Szkopjei Állatkertbe került) tavaly októberben egy új nőstény érkezett a rheneni születésű, hatéves Niva személyében. Az új nőstény összeszoktatása a régi hímmel sikeresen ment végbe, januárban már párzást is megfigyeltek a gondozók.

 

A kölykök világra jövetele nemcsak azért fontos, mert a közönség bizonyára örömmel tekinti majd meg őket, hanem azért is, mert e veszélyeztetett nagymacskák állatkerti szaporításának természetvédelmi jelentősége is van.

 

KistigrisekA szibériai tigriseket (Panthera tigris altaica) amuri tigriseknek is szokták nevezni. Természetes elterjedési területük eredetileg Kelet-Szibéria, Korea és Mandzsúria volt, manapság azonban csak az Amur és az Usszuri folyók vidékén élnek vad állományaik. Ez a terület közigazgatásilag nagyrészt Oroszország úgynevezett Tengermelléki határterületéhez (Приморский край, Primorszki kraj) tartozik, amelynek egyébként éppen a szibériai tigris a címerállata. A szibériai tigrisek megritkulása a rájuk, illetve főbb táplálékállataikra, a szarvasokra és vaddisznókra irányuló (orv)vadászat, valamint a természetes élőhelyek pusztulásának következménye. A csíkos nagymacskák legfontosabb élőhelyei szerencsére ma már természetvédelmi oltalom alatt állnak, és az orosz kormányzat sokat tesz a megmaradt állomány védelme érdekében. Ennek ellenére a szibériai tigrisek jelenleg is kritikusan veszélyeztetettnek számítanak. Vadon élő állományukat Oroszországban mintegy négyszáz egyedre becsülik, és egyes vélekedések szerint a határvidék Kínához, illetve Észak-Koreához tartozó oldalán is élhet még egy-két tucat állat.