Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt: 3300 Ft Gyermek: 2200 Ft Diák: 2500 Ft

Nyitvatartás

H-P: 9:00-17:30 Sz-V: 9:00-18:00

nincs időjárási adat

Zsugorodás

1752-ben a pesti határ úgyszólván üres volt, csak legelők és szántóföldek voltak itt. Egy évszázaddal később a Terézváros már a mai Teréz körút vonalán túl ért, azon túl a Dózsa György út vonaláig magánkertek voltak, és már a Városliget nagy részét is parkosították.A Fővárosi Állat- és Növénykert 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit. Bár a nagyközönség ezen a napon vehette birtokba először a kertet, a terület kijelölésére jóval korábban szükség volt, hiszen a parkosításról, az állatházak felépítéséről, a férőhelyek benépesítéséről természetesen már a megnyitás előtt gondoskodni kellett, ezeknek viszont előfeltétele volt magának a területnek a kijelölésére. Erre egészen pontosan 1864. február 6-án került sor: Pest szabad királyi város mérnöki hivatala Gamperl Alajos városi tanácsnok utasítása alapján a Városliget északnyugati részén 31 katasztrális holt és 600 négyszögöl területet jelölt ki az Állatkert létesítésének céljára. Az eredetileg ideiglenes kijelölést Kászonyi József főpolgármester véglegesítette néhány hónappal később, azt követően, hogy az Állatkert alapítását a Magyar Királyi Helytartótanács 28.730-as ügyiratszámon jóváhagyta.

Az Állatkertnek helyet adó Városligetnek a kialakulása az 1700-as évek második felében indult meg, miután a terület tulajdonjoga – egy hosszú pereskedés után – véglegesen tisztázódott, s 1752-ben jogerősen is Pest szabad királyi városra szállt. Az Állatkert területének kijelölésekor tehát már nagyjából száz éve megkezdődött a németesen Stadtwäldchennek, magyarul Városerdőnek, majd később Városligetnek nevezett terület fásítása, parkosítása. A vasút felé eső részen azonban, ahol az Állatkert területét 1864-ben kijelölték, ekkoriban még csak nyomokban jelent meg a parkosítás, olyannyira, hogy a szóban forgó területet még közvetlenül azelőtt is szántónak, illetve faiskolának használták, hogy az Állatkert részére kijelölték volna.

Az Állatkert számára 1864-ben kijelölt 18 hektárnyi területAz Állatkert céljaira eredetileg kijelölt terület északnyugati határa az 1844 és 1846 között létesített Budapest–Vác vasútvonal pályája, délnyugati határa az 1850-es években kialakított Aréna út (amelynek ezt a szakaszát egy évszázaddal később Dózsa György útra keresztelték át), északkeleti határa pedig a Hermina út volt: ezek voltak egyúttal a Városliget külső határai is. A Liget belseje felől az Állatkert határát azok a sétányok alkották, amelyek mentén (némi nyomvonal módosítással) később az Állatkerti körutat, illetve a Gundel Károly utat alakították ki. Maga az Állatkert számára kijelölt telek 31 katasztrális hold és 600 négyszögöl kiterjedésű volt. Ez a ma használatos mértékegységekkel számolva 180.563 négyzetméternek, azaz 18,05 hektárnak felel meg.

 

A tartalék terület elvesztése

Az Állatkert által birtokba vett, bekerített és parkosított terület 1866-ban, a megnyitás évébenAz Állatkerti Részvénytársulat az 1864-ben kijelölt 18 hektárnyi területnek csak egy részét, mintegy 14 hektárnyi területet tudott birtokba venni, bekeríteni és parkosítani. Ez volt tehát az a terület, amelyen az Állatkert 1866-ban megnyílt a nagyközönség előtt. A fennmaradó területet a tervek szerint arra használták volna fel, hogy a későbbiekben az Állatkertet ebben az irányban bővítsék. Erre azonban végül soha nem került sor, elsősorban azért, mert az Állatkertet működtető Állatkerti Részvénytársulat, majd később az Állat- és Növényhonosító Társaság sem rendelkezett elegendő tőkével a terület parkosítására, bekerítésére.

 

A vurstli területének elvesztése

A Városliget az 1896-os millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás idején: a mutatványosok számára kijelölt hely (vurstli) ekkoriban ott volt, ahová később a Széchenyi Gyógyfürdő kerültA vurstli nem egységes igazgatás alatt álló intézmény volt, hanem a különféle mutatványos vállalkozók, körhintások, céllövöldések számára a hatóság által kijelölt övezetet nevezték így. Helye a Városligetben az idők során többször is változott. Először a Városligeti fasor torkolatával szemben, a mai rondó környékén helyezkedett el, aztán a Liget belsejébe került, majd oda költözött, ahol jelenleg a Széchenyi Gyógyfürdő működik.

Miután a főváros 1903-ban elhatározta a fürdő létesítését, a területen működő mutatványos vállalkozók aggódni kezdtek amiatt, hogy ki fognak szorulni, ha gyógyfürdő építkezései megkezdődnek. Szemet vetettek tehát a szomszédos Állatkert területére. A kertet akkor még az Állat- és Növényhonosító Társaság üzemeltette, de az évről évre a csőd szélén táncolt, és hogy azt elkerülje, a terület egy részét más, nem kifejezetten állatkerti célokra (pl. cirkusz, Ős-Budavár) adta bérbe különböző vállalkozóknak.

1907-ben, amikor az Állat- és Növényhonosító Társaság feloszlott, s az Állatkert fenntartását Budapest főváros vette át, az intézmény újjászervezésekor a mutatványosok igényeivel is foglalkozniuk kellett a városatyáknak. Annál is inkább, mivel már ekkor tudni lehetett, hogy két év múlva megkezdődnek a Széchenyi Fürdő építési munkálatai, vagyis a céllövöldés és körhintás vállalkozóknak új helyet kellett kijelölni.

Az Állatkert helyszínrajza 1913-ban: a területet északkelet felől ekkor már nem ért el a Hermina útig, mert az ott lévő 1,7 hektáros sávban már a külső mutatványos telep, azaz a vurstli működöttBudapest Székesfőváros Közgyűlése 1907. október 30-án tárgyalta ezt a kérdést, ahol – Vázsonyi Vilmos indítványára – az a döntés született, hogy az „állatkerti üzem” részére továbbra is a már korábban is e célra használt, 38.117 négyszögöl (vagyis 137.094 négyzetméter, azaz 13,70 hektár) kiterjedésű területet jelölik ki, de oly módon, hogy a szóban forgó területből 4791 négyszögölnyi (vagyis 17.231 négyzetméternyi, azaz 1,72 hektárnyi) mutatványos telep, 33.326 négyszögölnyi (vagyis 119.862 négyzetméternyi, azaz 11,99 hektárnyi) terület „modern állatkert” céljaira szolgáljon.

A közgyűlési határozat nagyon leegyszerűsítve azt jelentette, hogy a kert eredeti területéből 1,7 hektárt kihasítottak a mutatványosok számára. Ugyanakkor az előterjesztés, illetve a határozat szövege egyértelműen azt tartalmazza, hogy a teljes terület az „állatkerti üzemet” szolgálja, ezen belül különböztetve meg az mutatványos telep, illetve a „modern állatkert” céljaira fenntartott területrészeket.

Ez a szemlélet jelenik meg a határozatnak azon kitételében is, hogy a mutatványosok által fizetett bérleti díjak az „állatkerti üzem” bevételei között számolandók el, s az intézmény fenntartására és fejlesztésére fordítandók. Mondhatjuk tehát azt is, hogy a mutatványosok számára átengedett terület formailag továbbra is az Állatkert része maradt, azt a korlátozást pedig, hogy azt mutatványos telepnek kell felhasználni, azzal ellensúlyozták, hogy a mutatványos vállalkozók a bérleti díjat az Állatkert pénztárába tartoztak befizetni. Ez kicsit hasonló ahhoz a konstrukcióhoz, mint amikor más közintézmények (pl. a Magyar Tudományos Akadémia, Nemzeti Színház) épületeinek létesítéséhez kapcsoltan bérházat is építettek, hogy annak bevétele fedezze a szóban forgó közintézmény kiadásainak legalább egy részét.

A volt állatkerti területen kialakított külső mutatványos telep (vurstli) részlete: a mutatványosok utcájának torkolata, balra a ma is meglévő körhintávalA mutatványosok számára átengedendő területnek az Állatkert leginkább félreeső, Hermina úti végét szemelték ki, itt hozták tehát létre az ún. külső mutatványos telepet. Ez a hivatalos név lényegében a vurstli történetének negyedik, egyben utolsó városligeti helyszínét jelölte.

A külső mutatványos telep létrehozásával az Állatkert területe tehát nagyjából 1,7 hektárral csökkent. De még nem veszett el teljesen, hiszen a bérleti díj a kert kasszájába folyt be. Ennek a gyakorlatnak 1946-ban szakadt vége, onnantól kezdve ezekért a területekért már nem kapott bért az Állatkert. Néhány évvel később államosították a játékokat és mutatványos bódékat, az egykori bérlőket pedig szélnek eresztették. Végül a vurstli területét összevonták a Hermina út túloldalán lévő Angolparkkal, s a két területet egyesítve létrehozták a Vidámparkot, amely 1950-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

 

A cirkusz területének elvesztése

Wulff Ede 1889-ben, az Állatkerttől bérelt területen megnyílt állandó cirkuszépületének ülésrendjeA cirkusz, mint területhasználati mód már a XIX. században megjelent az Állatkert területén, de olyan formában, hogy az Állatkert a maga területének bizonyos részét bérbe adta cirkuszi vállalkozóknak, nyilvánvalóan a fizető látogatók számának, illetve a bérleti díj útján a bevételek növelése érdekében. Az egyik ilyen szerződött partner, Wulff Ede német-holland származású cirkuszi direktor már 1888-ban arra panaszkodott a bérbe adó Állatkertnek, hogy mennyi baj van az ideiglenes cirkuszi létesítményekkel. Így tehát azzal az ajánlattal kereste meg az intézmény vezetését, hogy az Állatkert területének egy részét kibérelve ott nem sapítót, azaz cirkuszsátrat állítana fel, hanem állandó, fémvázas szerkezetű cirkuszépületet építtet. Az erről szóló szerződést 1889-ben kötötte meg az Állatkert a cirkuszi direktorral, az ünnepélyes megnyitó előadást pedig már június 27-én megtartották az új cirkuszépületben. A Wulff Cirkusz, illetve Wulff Lovarda hosszabb-rövidebb megszakításokkal nagyjából egy évtizeden át működött.

1904-től az orosz származású Beketow-dinasztia, előbb Beketow Mátyás, majd öngyilkossága után a fia, Sándor vette át a cirkusz bérleti jogát, így ebben az időben, egészen 1934-ig az intézményt Beketow Cirkusz néven ismerte a közönség. Helye azonban 1907-ben némileg megváltozott. Miután ugyanis az Állatkert maga fővárosi tulajdonba került, a kert újjáépítését megelőző területrendezés részeként a cirkusz számára bérbe adandó területet praktikusabb volt a korábbihoz képest 80 méterrel odébb kijelölni. A cirkuszépületet tehát szétszedték és újra felépítették azon a helyen, ahol a Fővárosi Nagycirkusz jelenleg is áll.

1935-től már új bérlő, Fényes György vette át a cirkuszt, amelynek neve így Fényes Cirkusz lett, noha ebben az időben már „fővárosi nagy cirkusz" néven is emlegették. A háború idején az utolsó előadásokat 1943-ban tartották, a következő évben a hatóságok a légitámadások veszélye miatt nem engedélyezték a cirkusz használatát. A háború után a cirkuszt államosították, neve Fővárosi Nagycirkusz lett. Az eredeti épületet, amit 1889-ben Wulff Ede építtetett, 1966-ban lebontották, s ennek helyére építették fel 1971-re azt a Fazekas István és Barbier Ferenc tervezte cirkuszépületet, amely jelenleg is áll.

Az egykori Beketow-cirkuszAz egykori Wulff, a Beketow és a Fényes Cirkusz is az Állatkert bérlője volt, a területért bért fizetett az Állatkertnek. Beketow például a század elején évente 18.000 korona bérleti díjat fizetett be a kert pénztárába. Így, bár ezen a területen nem állatkerti funkciók működtek, de mégis hasznot hajtottak az Állatkertnek. 1946 után azonban ez az állapot megszűnt, az Állatkert tovább már nem kapott bérleti díjat, hanem a cirkusz által elfoglalt 4876 négyzetméternyi telekrészre az Állatkerttől független területként tekintettek.

Érdekesség, hogy mivel a mai Fővárosi Nagycirkusz az állatkerti területen álló cirkuszépület korábbi bérlőit mind jogelődjének tekinti, ezért címerében ma is az 1889-es évszám, vagyis a Wulff-féle vasvázas cirkuszépület építési dátuma szerepel alapítási évként.

 

Az éttermek területének elvesztése

Wampetics Ferenc egykori vendéglőjének ma is meglévő épületeMár az Állatkert alapításakor elhatározták, hogy a kert területén egy vendéglőt is létesítenek. Egyrészt a látogatók számára kívántak hangulatos étkezőhelyet kialakítani, másrészt az étterem az utca felől is fogadott vendégeket. A vendéglő első bérlője Klemens János volt, majd két évtizeden át szinte egy-két évente újabb és újabb bérlők próbálkoztak.

Az Állatkert végül 1888 decemberében Wampetics Ferenc vendéglőssel kötött szerződést. Wampetics végre sikeresen tudta működtetni az állatkerti vendéglőt, fogalommá téve egyúttal a Wampetics nevet is. A forgalom úgy megnövekedett, hogy néhány éven belül a vendéglő eredeti épülete kicsinek bizonyult. Ezért 1893 októberében Wampetics felvetette, hogy egy új, nagyobb épületet építtetne a saját költségén, de továbbra is állatkerti bérleményként. Mivel ez a megoldás az Állatkert részére is előnyös volt, szerződést kötöttek Wampeticcsel, melynek nyomán 1894-ben felépült az új, ma is meglévő épület. A bérleti jogot 1910-ben Gundel Károly vette át, az éttermet ettől kezdve hívták, illetve hívják ma is Gundel étteremnek.

1907-ben, amikor az Állatkert fenntartása fővárosi hatáskörbe került, a rendezés során abban állapodtak meg a bérlővel, akkor még Wampetics Ferenccel, hogy az étterem bérletét tíz évre meghosszabbítják 16.000 korona éves bérleti díjjal, viszont a korábbi szerződéssel szemben a kert belső területén más vendéglő is üzemelhet. Ennek a megállapodásnak a szellemében építették fel Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervei szerint azt a vendéglőt, amely ma Bagolyvár étterem néven ismert. Ezt a vendéglőt eredetileg két üzlettárs, Spolarits Nándor és Maloschik György üzemeltette, majd később itt is a Gundel család vette át a bérletet.

Az éttermet 1908 októberétől már Gundel Károly üzemeltetteAz éttermek egészen a második világháborúig lényegében változatlan bérleti konstrukcióban működtek, majd, amikor a háború után a Gundel éttermet államosították, az éttermek által elfoglalt 5850 négyzetméternyi területet az Állatkerttől elvéve a Gundel vállalatnak adták át, amivel természetesen a kert a bérleti díjtól is elesett. Mi több, a Spolarits-féle terasz, amelynek helyén a háború után a Filharmónia Vállalat szabadtéri színpadot működtetett, csak az akkori főigazgató, Anghi Csaba erélyes fellépésének köszönhetően maradt az Állatkerté: az 1960-as években ezen a területen alakították ki a ma is meglévő Japánkertet.

Érdekesség, hogy amikor a Gundel komplexumot 1992-ben privatizálták, kiderült, hogy az általa elfoglalt terület telekkönyvileg még mindig az Állatkerthez tartozik és Budapest főváros tulajdonában áll. Ezért a privatizációt nemcsak magára a vállalatra, illetve az épületekre terjesztették ki, hanem a létesítmények által elfoglalt telekre is. Végső soron tehát ezt a területet 1992-ben vesztette el az Állatkert.

Annak, hogy a szóban forgó éttermek egykor mind az Állatkerthez tartoztak, ma is látható építészeti nyoma van. A Gundel étterem Gundel Károly út felé eső szakaszán ugyanis, ahol az étterem kis gazdasági udvara található, még mindig látható 1912-es állatkerti, állatfigurás kovácsoltvas kerítés kavicsfelszínű vasbeton lábazattal, amely egyébként magát az Állatkertet is körbeveszi.

 

A Dózsa György út szélesítése

A Dózsa György út kiszélesítése miatt az Állatkert kerítését három méterrel odébb helyezték: a képen még látható az 1874-ben épült régi aluljáró, amelyet az út kiszélesítésével összefüggésben építettek át mai formájáraAz Állatkert területének délnyugati határát kezdettől fogva az 1850-es években kialakított Aréna út alkotta, jóllehet 1945-ben Dózsa György útra nevezték át, s ezt a nevet viseli mind a mai napig. Ennek az útnak a forgalma már a XIX. század végén elég jelentős volt ahhoz, hogy a vasutat ne szintben, hagyományos vasúti átkelőhely formájában keresztezze, hanem különszintű vasúti-közúti keresztezést alakítsanak ki. Így tehát már 1874-ben felépült egy közúti aluljáró, amely az út forgalmát a vasút alatt vezette át.

Az 1950-es évek elején, részben a forgalom megnövekedése, de még inkább a felvonulásokra alkalmas tér iránti igény miatt a Dózsa György út városligeti szakaszát jelentősen átalakították. Az Ajtósi Dürer sor és a Hősök tere között létrehozták a felvonulási teret, illetve azt, amelyet 1953 és 1957 között Sztálin térnek neveztek. Ezzel összefüggésben kiszélesítették a Hősök tere és a Vágány utca közötti szakaszt is, és teljesen újjáépítették a vasút alatti közúti aluljárót oly módon, hogy nagyobb keresztmetszetet, ezáltal megnövelt áteresztő képességet biztosítson mind a vasúti forgalom, mind a Dózsa György út forgalma számára.

Mindezekre a munkálatokra 1950 és 1953 között került sor. A Sztálin-szobrot például 1951-ben állították fel, de a talapzat domborműveit csak 1953-ban fejezték meg. A vasút alatt átvezető új, szélesebb közúti aluljáró egy részét már 1950-ben birtokba vehették a közlekedők, a teljes befejezésre 1951-ben került sor.

Ezek az átalakítások az Állatkert számára ismét területcsonkítással jártak, a Dózsa György út kiszélesítése ugyanis ezen a szakaszon a kert területének rovására történt. A telek Dózsa György úti oldalának teljes, több mint 200 méteres hosszában 3 méterrel beljebb hozták a kerítést az Állatkert belseje felé. Az így elveszett terület ugyan még 1000 négyzetméter sem volt, de emiatt számos kisebb, az érintett területen álló épületet kellett elbontani. Ezek közé tartozott például a régi madártelelő is, amely ugyan megsérült a második világháború alatt, de azért még helyre lehetett volna állítani.

Az 1912-ben épült Dózsa György úti kapu eredetileg szimmetrikus volt: a területcsonkítás miatt viszont elveszett az építmény bal oldala az ott lévő pénztárosfülkével együtt

A kerítést egyébként nemcsak egyszerűen áthelyezték, hanem egy több mint 100 méter hosszúságú szakaszon új támfalat is építettek, hiszen az aluljáró felé lejtő közút és az Állatkert területe között számottevő, a vasút felé egyre növekvő mértékű szintkülönbség jött létre. E szakasz nagy részén tehát az Állatkertet nem a klasszikus, 1912-es, kavicsfelszínű vasbeton lábazattal ellátott kovácsoltvas kerítés, hanem az 1950-es évek elején kialakított, íves elemekből álló támfal alkotja.

A Dózsa György út felőli oldalon történt területcsonkításra ma is emlékeztet az a sarokkapu, amelyet még 1912-ben alakítottak ki a mai Dózsa György út és Gundel Károly út sarkánál. A „Dózsa-kapu” eredetileg szimmetrikus elrendezésű volt, az 1950-es évek eleje óta viszont már aszimmetrikus, hiszen bal oldala a pénztáros fülkéjével együtt szintén áldozatául esett a Dózsa György út kiszélesítésének.

 

További területcsonkítással fenyegető elképzelések

Az utóbbi fél évszázadban szerencsére nem történtek további területcsonkítások, azaz az 1960-as évekre megállt az Állatkert zsugorodása. Volt azonban néhány olyan terv, amely, ha megvalósult volna, további területveszteséget jelentett volna az intézmény számára. Ezek közül a legjelentősebb a Kacsóh Pongrác úti felüljáró, illetve az M3-as autópálya bevezető szakaszának tervezése során merült fel. Az egyik tervváltozat szerint ugyanis a forgalmat az Állatkert területének egy részén vezették volna át. Szerencsére ezeket a terveket már a tervezés korai szakaszában elvetették, főként azért, mert nemcsak az Állatkert szempontjából, hanem sok más egyéb szempontból sem ez volt a jó megoldás.

 

Kísérletek a területi szűkösség orvoslására

A Hűvösvölgyi Állatkert terveit ismertető tabló az 1960-as évekbőlAz Állatkert területe már eredetileg sem volt túl nagy, a területcsonkítások nyomán pedig kifejezetten szűkös lett. Éppen ezért az intézmény vezetésének a múltban is fontos törekvése volt, hogy keresse a lehetőséget ennek a területi szűkösségnek az orvoslására. Ez a törekvés már a két világháború között megjelent, de ekkor még nem öltött igazán határozott formát. Az 1950-es évek második felében az Állatkertet akkoriban irányító Anghi Csaba a Széchenyi Fürdő és a Vidámpark közötti területért lobbizott, majd, amikor világossá vált, hogy ennek a területnek az átengedésére nincs esély, egy ikerintézmény létesítését vetette fel.

Az elképzelések szerint a Városligetben megmaradt volna a kert, erősebb botanikai és mérsékeltebb zoológiai profillal, s ezzel párhuzamosan egy új állatkert létesült volna a Hűvösvölgy, pontosabban Nyék és a Vadaskerti-hegy térségében, amely Mátyás király egykori vadaskertjéről kapta a nevét. A történelmi előzményeken túl a helyszín mellett szólt az is, hogy a szomszédos területre tervezték felépíteni a Magyar Tudományos Akadémia élettudományi kutatóintézeteinek épületeit is.

A Hűvösvölgyi Állatkert tervével nemcsak az intézmény vezetése foglalkozott komolyan, hanem a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága is, sőt Sarlós István VB elnök az Állatkert centenáriuma alkalmából 1966-ban tartott ünnepi beszédének egyik központi gondolata is épp a Hűvösvölgybe tervezett új állatkert volt. Később az akadémiai intézetek hűvösvölgyi programját törölték, majd az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmussal, illetve az 1973-as olajválsággal összefüggésben a Hűvösvölgyi Állatkert terve is lekerült a napirendről.

Az 1970-es évek végén, illetve az 1980-as években szintén szó volt egy iker-intézmény létrehozásáról, sőt, egy lehetséges helyszínt is felvetettek az újpesti Palotai-szigeten. Ez az elképzelés azonban szinte még a tervezési szakaszba sem jutott el. Az 1990-es években pedig egy gödöllői fejlesztés lehetősége merült fel, de végül ennek megvalósítására sem került sor.