Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

A Pannon Park létesítményeinek alapkőletétele 2017. október 5.

Október 3-án, kedden került sor a Pannon Park létesítményeinek ünnepélyes alapkőletételére Tarlós István főpolgármester, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Persányi Miklós, az Állatkert főigazgatójának részvételével.

Ismét jelentős állomásához érkezett az Állatkert legnagyobb szabású fejlesztésének, a Pannon Parknak a megvalósítása. Megtartottuk ugyanis a Pannon Park létesítményeinek ünnepélyes alapkőletételét. Az eseményre október 3-án, kedden, kora délután került sor.

Tarlós István főpolgármester az Állatkertet fenntartó Budapest Főváros első embereként, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedig a beruházást jelentős forrásokkal támogató kormány illetékes szaktárcájának vezetőjeként méltatta a kivitelezés alatt álló új fejlesztéseket. Prof. dr. Persányi Miklós, az Állatkert főigazgatója pedig egyebek mellett arról beszélt, hogy a tervek szerint mi mindent kínál majd a nagyközönségnek a készülő Pannon Park.

A beszédeket követően a miniszter, a főpolgármester és a főigazgató közösen helyezték el az ilyenkor szokásos időkapszulát, amelybe az eseményen aláírt emléklap, napilapok, az Állatkert tavalyi, 150. születésnapjára készült emlékérme, az Állatkert jelenlegi térképe (amelyet a főbejáratnál a jegy mellé szoktunk adni a látogatóknak), valamint egy 2017-es forgalmi forint érmesor került. A szóban forgó tárgyak az alapkőletételekre jellemző hagyományok alapján lettek összeválogatva, amely hagyományok közül az érmékre vonatkozó alighanem onnan ered, hogy a régészetben az éremleletek rendszerint nagyban segítik a velük együtt előforduló többi lelet korának meghatározását.

Az Állatkert új területeiről, az ezzel többé-kevésbé megegyező fejlesztési területről, annak múltjárók, valamint az itt megvalósítandó fejlesztésekről további részleteket itt, kifejezetten a Pannon Parkkal kapcsolatos információkat pedig itt olvashatnak.