Az Állatkert területének változásai

Az 1866-ban megnyílt Állatkert eredeti területét 1864. február 6-án jelölte ki Pest szabad királyi város mérnöki hivatala, Gamperl Alajos városi tanácsnok utasítására. Ez a kijelölés akkor még feltételes volt: Krászonyi József főpolgármester néhány hónappal később, azt követően véglegesítette, hogy az Állatkert alapítását a Magyar Királyi Helytartótanács 28.730-as ügyiratszámon jóváhagyta. A kijelölt telek területe 31 katasztrális holdra és hatszáz négyszögölre rúgott, ami a ma használatos mértékegységekkel számolva 18,05 hektárnak felel meg.

A terület határa északnyugat felől a Budapest–Vác vasútvonal pályája volt, amely 1844 és 1846 között épült ki. Délnyugat felől az 1850-es években kialakított Aréna út határolta a területet, amelynek ezt a szakaszát 1945-ben Dózsa György útnak keresztelték át. Délről és délkeletről a Városliget egyik kanyargós sétánya jelentette a határvonalat: ennek a sétánynak a nyomvonalát követve jelölték ki egyrészt a mai Gundel Károly utat (amely 1889 és 2011 között az Állatkerti út nevet viselte), másrészt az Állatkerti körutat, amely ezt a nevet 1930-ban kapta. Északkelet felől az 1850-es években létrejött Hermina út határolta a területet, amely az Állatkert alapításának idején egészen a vasútig ért (tehát folytatódott a mai Vidám Park területén keresztül). Ezt a területet az Állatkert egészen 1907-ig teljességgel sajátjának mondhatta, még akkor is, ha anyagi okok miatt nem csak állatkerti funkciók, hanem különféle bérlemények (étterem, cirkusz, Ős-Budavára) is működtek ezen a területen.

Az Állatkert eredetileg kijelölt területe az idők során többször is megváltozott, de ez a változás 2013-ig minden alkalommal negatív volt, vagyis az Állatkert területének csökkenésével járt. A szomszédos intézmények közül a Gundel és a Bagolyvár étterem, a Fővárosi Nagycirkusz, valamint a mellette lévő éttermek területe is az Állatkerthez tartozott eredetileg, sőt az Állatkert része volt az elmúlt évtizedekben a Vidámpark által elfoglalt két telek egyike is. Emellett a Dózsa György út egy sávja és egyik oldali gyalogjárdája is az Állatkert területéből lett kihasítva. A területek elcsatolására az idők során, lépésről lépésre került sor, s ennek következményeként a kert területe az eredetileg kijelölt 18,05 hektárról az 1950-es évekig 10,71 hektárra csökkent. Azzal, hogy a Vidámpark megszűnésével annak területét az Állatkert kapta meg, első ízben fordul elő, hogy a kert területe nem csökken, hanem növekszik, nagyjából 6,5 hektárral. Ez azt jelenti, hogy ezzel együtt lesz akkora az Állatkert területe, mint amekkora eredetileg, 1866-ban volt. Egyébként a vidámparki terület egy része eredetileg is az Állatkerthez tartozott, tehát ezt a területet a kert lényegében nem megkapta, hanem visszakapta több mint 63 év elteltével.

Az egyik olyan terület, amely korábban az Állatkerthez tartozott, de ma már más üzemel rajta, a Fővárosi Nagycirkusz telke. A cirkusz története azokban az időkben kezdődött, amikor az Állatkertet üzemeltető Állat- és Növényhonosító Társaság – elsősorban a fizető látogatók számának növelése érdekében – az állatok és növények bemutatása mellett mutatványosokkal is szerződött. A szerződött partnerek közé tartozott a német-holland származású cirkuszigazgató, Wulff Ede, aki már 1888-ban arra panaszkodott, hogy mennyi baj van az ideiglenes létesítményekkel, s hogy ő akár arra is késznek mutatkozik, hogy az Állatkert területének egy részét kibérelve ott nem sapitót, azaz cirkuszsátrat állít fel, hanem állandó, fémvázas cirkuszépületet építtet. Az erről szóló szerződést 1889-ben kötötte meg az Állatkert a cirkuszi direktorral, s az ünnepélyes megnyitó előadást június 27-én tartották meg az új cirkuszépületben. A Wulff Cirkusz, illetve Wulff Lovarda kisebb-nagyobb megszakításokkal nagyjából egy évtizeden át működött.

1904-től az orosz származású Beketow-dinasztia, előbb Beketow Mátyás, majd öngyilkossága után a fia, Sándor vette át a cirkusz bérleti jogát, így ebben az időben, egészen 1934-ig az intézményt Beketow Cirkusz néven ismerte a közönség. Helye azonban 1907-ben némileg megváltozott. Miután ugyanis az Állatkert maga fővárosi tulajdonba került, a kert újjáépítését megelőző területrendezés részeként a cirkusz számára bérbe adandó területet praktikusabb volt a korábbihoz képest 80 méterrel odébb kijelölni. A cirkuszépületet tehát szétszedték és újra felépítették azon a helyen, ahol a Fővárosi Nagycirkusz jelenleg is áll. A Beketow Cirkusz egyébként ekkoriban 18.000 korona bérleti díjat fizetett évente az Állatkertnek.

1935-től már új bérlő, Fényes György vette át a cirkuszt, amelynek neve így Fényes Cirkusz lett, noha ebben az időben már „fővárosi nagy cirkusz" néven is emlegették. A háború idején az utolsó előadásokat 1943-ban tartották, a következő évben a hatóságok a légitámadások veszélye miatt nem engedélyezték a cirkusz használatát. A háború után a cirkuszt államosították, neve Fővárosi Nagycirkusz lett. Az eredeti épületet 1966-ban lebontották, s a helyére Fazekas István és Barbier Ferenc tervei alapján egy teljesen új, ma is meglévő cirkuszépületet emeltek, amelynek átadására 1971-ben került sor.

Az Állatkert szempontjából a terület elvesztésének időpontjaként az 1946-os esztendőt lehet megjelölni, hiszen ettől kezdve a cirkusz területét az Állatkerttől független telekként kezelték, amely után az Állatkert többé már nem kapott bérleti díjat.

A másik olyan telek, amely az Állatkert területéből lett kihasítva, az elmúlt évtizedekben a Vidámpark céljait szolgálta. Ennek a területcsonkításnak az előzményei 1907-re vezethetők vissza, amikor az Állatkert 1907-ben fővárosi tulajdonba ment át. A terület rendezésekor külön foglalkozni kellett az Ős-Budavára örökségével. Ennek a – bizonyos értelemben kétes hírű – szórakoztató és mulatóhelynek a története még 1895-ben kezdődött, amikor a Városligetben megtartandó millenniumi kiállításhoz kapcsolódóan egy vállalkozó csoport az Állatkerttől bérelt területen egy olyan mutatványos, szórakoztató és vendéglátó komplexumot akart létrehozni, amelynek „kulissza-épületei" a törökkori Budavár látványát és hangulatát idézik fel. Mivel az Állatkertet működtető Állat- és Növényhonosító Társaság nem volt éppen bővében a készpénznek, az Ős-Budavára vállalkozói pedig egy évre 20.000 forint (vagyis 40.000 korona) bérleti díjat ígértek, amiből 5000 forintot biztosítékként azonnal be is fizettek, végül belementek a szerződés megkötésébe.

Az Ős-Budavára 1896. május 1-én, egy nappal a millenniumi kiállítás hivatalos megnyitója előtt került átadásra, bérlői pedig annyira biztosak voltak az üzleti sikerben, hogy már néhány hónappal korábban leszerződtek az Állatkerttel az 1897-es esztendőre is. Az Ős-Budavára végül ennél lényegesen tovább, nyolc esztendőn át működött, pedig Entz Géza zoológus, aki az Állat- és Növényhonosító Társaság alelnöke volt, a választmányi ülésen már 1896-ban a szerződés megújítása ellen szólalt fel, mivel a kétes hírű mulatóhely igen messze állt az Állatkert alapítási eszméjétől. Ugyanakkor az Ős-Budavára vállalkozói által fizetett bérleti díj még az utolsó esztendőkben is évi 28.000 koronát jövedelmezett az Állatkertnek, amely igencsak rá volt szorulva erre a bevételre.

Amikor 1907-ben az Állatkert a fővárosé lett, az Ős-Budavárából nagyrészt csak elhagyott, lepusztult épületek maradtak meg, annál is inkább, mivel eleve nem tartós anyagokból, hanem „kulisszából" építették. A telek rendezésekor ezeket egyszerűen el akarták takarítani, hogy ott újra állatokat lehessen tartani. Ugyanakkor a területre szemet vetettek azok a mutatványosok is, akik a Széchenyi Gyógyfürdő tervezett, és 1909-ben meg is kezdett építése miatt lassan kiszorultak korábbi helyükről. A fővárosi közgyűlés végül úgy oldotta meg a kérdést, hogy az Állatkert eredeti területének Hermina úti sávját (lényegében a mai Fővárosi Nagycirkusz és a Hermina út hossztengelyének meghosszabbított vonala közötti sávot) a mutatványosok részére engedte át, ám a területért bért kellett fizetniük az Állatkert részére. A mutatványosok számára biztosított területet ekkoriban külső mutatványos telepnek hívták, ám az utca embere egyre inkább vurstliként emlegette, meghagyva, illetve felelevenítve az idők során a Városliget különféle pontjain kialakuló mutatványos övezet hagyományos pesti nevét. Különösen, miután a ligeti mutatványosok a Széchenyi Fürdő további építkezései, a strandfürdő szárny kiépítése miatt 1927-re szinte csak a külső mutatványos telepen működhettek tovább.

A vurstli végül 1950-ben szűnt meg, amikor összevonták a Hermina út túloldalán lévő, 1910 óta létező Angolparkkal. Ehhez persze a Hermina út vasút felőli szakaszának területére is szükség volt, így az útnak ettől kezdve nem volt kijárata a vasút felé, hanem egyszerűen az Állatkerti körútban folytatódott. Az Angolpark és a vurstli fúziója nyomán létrejött új intézmény a Vidámpark nevet kapta, a Hermina út megmaradt részét pedig 1951-ben Május 1. útnak keresztelték át (eredeti nevét 1990-ben kapta vissza).

Amint a fentiekből is kiderül, a Vidám Park jelenlegi területének az a része, amely a Hermina út hossztengelyének meghosszabbított vonalától az Állatkert mai területe felé esik, eredetileg az Állatkerthez tartozott. 1907-ben ugyan át kellett engednie a vurstli mutatványosainak, de még további fél évszázadon át bér illette meg a kertet a terület után.

Az Állatkerté volt a Gundel és a Bagolyvár étterem által elfoglalt telekterület is. Az ezzel kapcsolatos história még az 1860-as években, az Állatkert alapításakor kezdődött. Ugyanis már ekkor elhatározták, hogy a kert területén egy vendéglőt is létesítenek. Egyrészt a kert látogatói számára kívántak hangulatos étkező helyet kialakítani, másrészt az étterem az utca felől is fogadott vendégeket. A vendéglő első bérlője Klemens János volt, majd két évtizeden át szinte egy-két évente újabb és újabb bérlők próbálkoztak. Az Állatkert végül 1888 decemberében Wampetics Ferenc vendéglőssel kötött szerződést. Wampetics végre sikeresen tudta működtetni az állatkerti vendéglőt, fogalommá téve egyúttal a Wampetics nevet is. A forgalom úgy megnövekedett, hogy néhány éven belül a vendéglő eredeti épülete kicsinek bizonyult. Ezért 1893 októberében Wampetics felvetette, hogy egy új, nagyobb épületet építtetne a saját költségén, de te továbbra is állatkerti bérleményként. Mivel ez a megoldás az Állatkert részére is előnyös volt, szerződést kötöttek Wampeticcsel, melynek nyomán 1894-ben felépült a ma is meglévő új épület. A bérleti jogot 1910-ben Gundel Károly vette át, az éttermet ettől kezdve hívták, illetve hívják ma is Gundel étteremnek.

1907-ben, amikor az Állatkert fővárosi tulajdonba került, a rendezés során abban állapodtak meg a bérlővel, akkor még Wampetics Ferenccel, hogy az étterem bérletét tíz évre meghosszabbítják 16.000 korona éves bérleti díjjal, viszont a korábbi szerződéssel szemben a kert belső területén más vendéglő is üzemelhet. Ennek a megállapodásnak a szellemében építették fel azt a vendéglőt, amely ma Bagolyvár étterem néven ismert. Ezt a vendéglőt eredetileg két üzlettárs, Spolarits és Maloschik üzemeltette, majd később itt is a Gundel család vette át a bérletet. Az éttermek egészen a második világháborúig lényegében változatlan bérleti konstrukcióban működtek, majd, amikor a háború után a Gundel éttermet államosították, az éttermek által elfoglalt területet az Állatkerttől elvéve a Gundel vállalatnak adták át, amivel természetesen a kert a bérleti díjtól is elesett. Mi több, a Spolarits-féle terasz, amelynek helyén a háború után a Filharmónia Vállalat szabadtéri színpadot működtetett, csak az akkori főigazgató, Anghi Csaba erélyes fellépésének köszönhetően maradt az Állatkerté: az 1960-as években ezen a területen egy ma is meglévő japánkertet alakítottak ki.

A történet érdekessége, hogy amikor a Gundel komplexumot 1992-ben privatizálták, kiderült, hogy az általa elfoglalt terület telekkönyvileg még mindig az Állatkerthez tartozik, és Budapest főváros tulajdonában áll. Ezért a privatizációt nemcsak magára a vállalatra, illetve az épületekre terjesztették ki, hanem a létesítmények által elfoglalt telekre is. Végső soron tehát ezt a területet 1992-ben vesztette el az Állatkert.

Az utolsó területcsonkítás 1953-ban következett be. Ekkor ugyanis a Dózsa György út – a mai forgalom alapján tulajdonképpen teljesen indokolt – szélesítéséhez az Állatkerttől vettek el területet. Lényegében az Állatkert kerítését a teljes Dózsa György úti oldal hosszúságában három méterrel beljebb hozták. Ezért aszimmetrikus ma is a kert Dózsa György úti sarokkapuja.