Mutatványos hagyományok a Városligetben

A Vidámpark bezárásával kapcsolatban több helyen lehetett olvasni arról, hogy 175 éves múlt után szűnik meg az intézmény. A Vidámpark maga azonban 1950-ben nyitotta meg kaput, tehát egészen pontosan 63 évnyi működés után szüntette be tevékenységét. 175 évvel ezelőtt, az 1830-as évek végén nemhogy a Vidámpark, de az egykori Angolpark sem létezett még. Sőt, vurstliról sem beszélhetünk ebben az időben. Az azonban igaz, hogy az első mutatványos vállalkozók tényleg ekkoriban jelentek meg a Városligetnek abban a felében, amely a Városligeti fasor torkolatához esik közel. Persze ez alapján azt mondani, hogy a Vidámparknak 175 éves története lett volna, nagyjából olyan, mintha egy belvárosi sörözőnek 800 éves múltat tulajdonítanának arra hivatkozva, hogy Pesten már az Árpád-korban is mértek sört.

A mutatványosok hozzátartoztak a régi Pest városképéhez. Kezdetben azonban nem a Városligetben, hanem a város belsejében, a vásárok és búcsúk jellemző színhelyein lehetett találkozni velük. A körhintásoktól kezdve a bábszínházakon, viaszfigurákat felvonultató panoptikumokon és a panorámaképeken át a tenyérjósokig, planétásokig és az egyéb sokadalmi nevezetességekig mindenféle mutatványos programot meg lehetett találni ezeken a helyeken. Az egyszerűbb szórakozási lehetőségek minden hetivásár idején elérhetőek voltak, az igazán gazdag programkínálat azonban a több napon át tartó országos vásárok idején volt jellemző. Ilyenből évente négyet tartottak Pesten, szent József napjának hetében, szent Medárd napjának hetében, keresztelő szent János napjának hetében és szent Lipót napjának hetében.

A Városliget parkosításának megindulása után, amikor a pesti polgárok egyre szívesebben rándultak ki az akkor még Városerdőnek, svábosan Stadtwäldchennek, vagy pestiesen „stadtwaldlinak" nevezett erdőcskébe, a mutatványosok is megjelentek ezen a területen. Annál is inkább, mert a város belsejében korábban elfoglalt, megszokott területeiken ebben az időben épületeket is kezdtek emelni. A Városliget első mutatványosa a hagyomány szerint Vexlechner Sebestyén „képmutogató" volt, aki 1838 nyarán állította fel „opticai képeket" bemutató sátrát a mai ötvenhatos emlékmű közelében. Ebből a hagyományból kiindulva ünnepelték meg 1938-ban a vurstli századik születésnapját, és innen ered az is, hogy a Vidámpark 2013-as bezárásakor többen 175 éves múltról beszéltek. Úgy tűnik azonban, hogy már Vexlechner előtt is voltak mutatványosok a ligetben. Egy Grossinger Leopold nevű korcsmáros 1810-es szerződése szerint nemcsak italmérésre kapott engedélyt a Szépítő Bizottmánytól, hanem körhinta üzemeltetésére is.

Az 1830-as évektől egyre több mutatványos jelent meg a Városligetben, s mivel rendszerint egymás mellett állították fel bódéikat, sátraikat, körhintáikat, afféle mutatványos telepet alkottak. Ezt a telepet nevezte el a pesti nyelv vurstlinak. A név eredetére több elmélet is van, az egyik szerint a név a ligeti lacikonyhák kedvelt árucikkére, a tormás virslire (Würstchen, Würstl) vezethető vissza.
A Városliget kapuja ebben az időben a mai Városligeti fasor torkolatának környéke volt, ahol ma az Ötvenhatosok emlékműve áll. A Sugár út (későbbi nevén Andrássy út) ugyanis ekkor még nem létezett, és a pesti polgárok nagyrészt a Király utca folytatása mentén jutottak ki a ligetbe. A mutatványosok kezdetben a ligetnek ezen a részén telepedtek le, ám ahogy a Városliget területét egyre inkább birtokba vette a polgárság, s ahogy a rendezés és parkosítás előrehaladt, a vurstli egyre távolabb szorult ettől a központi területtől. Ez a folyamat egészen az 1885-ös országos kiállítás idejéig tartott. A kiállítás ugyanis a Városliget területének igen jelentős részét elfoglalta, s ehhez a mutatványosok elhelyezését is rendezni kellett. A vurstli helyét ekkor a Városliget északi sarkában jelölték ki, nagyrészt azon a területen, ahol ma a Széchenyi Fürdő található.

Az elkövetkező évtizedeket szokták a vurstli fénykorának tartani. A mutatványosok száma és a szórakozási lehetőségek sokfélesége egyre növekedett, cirkuszok, tánclokálok, arénák létesültek, még az Állatkert területének egy részét is bérbe adták mutatványos célokra. A millenniumi kiállítás idején a programok az Ős-Budavárral komplexumával egészültek ki, amely szintén az Állatkerttől bérelt területet.
A vurstli mellett, amely nem egységes intézmény vagy vállalat, hanem egy helyre telepített mutatványos vállalkozók sokasága volt, az 1910-es évek elején egy sokkal korszerűbb, egységes szórakoztató komplexum létesült. A Meinhard család vállalkozásáról van szó, amelyet a megnyitás előtt még „amerikai parkként" harangoztak be, de végül az „angol park", pontosabban az Angolpark nevet kapta. Hozzá kell tenni, hogy ez a név a történelem viharai közepette időnként megváltozott: az őszirózsás forradalom idején Nemzeti Park, a tanácskormány uralma alatt Néppark, a második világháború idején pedig Hungária Park néven üzemelt. Ez az összetett szórakoztató park helyben olyan áttörésnek számított, mint fél évszázaddal később Amerikában az anaheimi Disneyland. Az önálló mutatványos bódék helyett ugyanis itt egy egységes, komplex szórakoztató parkot kínáltak a látogatóknak amerikai magasvasúttal, alpesi faluval, ródlipályával és varieté színpaddal. Az Angolpark megnyitása természetesen a szomszédos vurstlira is hatással volt. Egyfajta hanyatlás kezdődött, hiszen az Angolpark a látogatók egy részét elszívta onnan. A nehézségeket tetézte az is, hogy a Széchenyi Fürdő kezdődő építése miatt a bódék által elfoglalt terület is veszélybe került. A városatyák végül úgy oldották meg a kérdést, hogy az éppen ekkoriban átépített Állatkert területének egy részét átengedték a mutatványosoknak (ez volt az úgynevezett külső mutatványos telep), az Állatkertet pedig azzal kárpótolták, hogy a mutatványosoknak a területét járó bérleti díjat az Állatkertnek kellett befizetniük.

Az Angolpark és a vurstli egyébként másfajta közönséget vonzott. A színvonalasabb, de egyben drágább Angolparkba a jobb módban élők jártak szórakozni. A szegényebbek pedig a vurstliba, amely így a gyári munkások és a szabadnapos cselédlányok kedvelt mulatóhelye lett. Nem véletlen, hogy a vurstli vendéglátóhelyei a történelem során gyakran váltak sztrájktanyává, mozgalmi találkozóhelyekké. Molnár György 1991-es filmje, az 1919-ben játszódó Vörös vurstli is feleleveníti a ligeti mutatványosbódék világának ezt az oldalát.

A második világháborút követő években természetesen itt is komoly változásokra került sor. A vurstli vállalkozásait és az Angolparkot is államosították, sok mutatványostól véve el a megélhetést és lakóhelyét. Lényegében megszűnt az a világ, amelyet számos irodalmi mű, például Molnár Ferenc Liliom című színpadi műve is megelevenített. Az Angolpark területét összevonták a vurstli által elfoglalt telekkel, amelyet hivatalosan ekkor csatoltak el az Állatkerttől. Az így nyert több mint hat hektárnyi kettős telken (amely a kétféle eredet miatt mindvégig két helyrajzi számon szerepelt) alakították ki az új Vidámparkot, amely hivatalosan 1950. május 22-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.
Az új Vidámparkban a régi Angolparkból, illetve a vurtstliból örökölt játékok mellett fokozatosan újak épültek. Ezeket, s a régi játékokat is, a kornak megfelelő látvánnyal, berendezéssel, koncepcióval látták el, lényegében agitációs céllal. Ezt a korszakot eleveníti fel Bacsó Péter A tanú című híres filmje is, amelynek egyik jelenetében a vidámparki igazgatóvá kinevezett Pelikán József gátőr a szellemvasutat a „szocialista szellem vasútjává" alakíttatta át. Erre ugyan a valóságban nem került sor, de a szellemvasút tényleg átalakult, viharvasút lett belőle. A rémisztő képek, csontvázak és más effélék helyett a diorámák azt mutatták be, hogy a dolgozó ember hogyan győzi le a természet erőit. Az álomvasút helyén épült robogó (amely a legutóbbi időkben dzsungel mesevasút néven volt ismert, de a kulcscsomóján lévő bárcán még mindig a robogó felirat áll) pedig a régi és az új falu képeit mutatta be, a pálya végén Moszkva és Budapest képeivel. Bár ez a tematika az ötvenes évek végével eltűnt, a viharvasút név egészen a közelmúltig megmaradt.

A Vidámpark 1959-ből való térképén számos olyan játék és létesítmény látható, amelynek mára híre-hamva sem maradt, sőt, már az 1980-as években sem voltak meg. Ilyen a kisvasút, amelynek vonala a mai parkolótól vezetett a kerítés mentén az irodaépületig, a csónak körhinta, amely a főbejárattól balra állt, a hajóhinta, a kuglipálya, a krinolin, a „Velence", a ródli, a karikadobáló, az ütőerő mérő, a csónak lesikló pálya, a „repcsi" körhinta, vagy éppen a revü épület. Látható még rajta a régi óriáskerék, amely a kis vidámpark szélén állt. Ezt az óriáskereket egyébként az 1960-as évek végén bontották le, pótlására 1974-ben a terület egy másik pontján állították fel a szovjet gyártmányú sokkal nagyobb, de lényegesen lassabban forgó panorámakereket, amelyet azonban a közönség óriáskerék néven emlegetett egészen a Vidámpark bezárásáig. Az erdei útvesztő is az 1950-es évek látványossága volt, később egy kisebb planetárium, majd játékterem működött végül kisdodzsem és lézer céllövölde működött ugyanebben az épületben.

Az 1980-as évek vidámparki játékaira már többen emlékezhetnek. Például az űrrakétára, amelyet 1981-ben állítottak fel, vagy a ciklonra, amelyet a hullámvasút korszerűbb, fémvázas alternatívájaként még az előző évtizedben állítottak fel. 1987-ben nyílt meg az új elvarázsolt kastély is, amelynek felépítését az tette szükségessé, hogy az eredeti épület még 1979-ben leégett.

A rendszerváltoztatás utáni időkben a break dance, a pirat, a looping star, a T-rex, a kukomotív és más hasonló játékok váltak meghatározóvá, természetesen a régi játékok mellett. De ez már a Vidámpark történetének az a korszaka, amelyre egy-két évvel ez előttről is jól emlékezhet mindenki. Érdekes azonban, hogy a Vidámpark bezárásakor sok olyan véleményt is hallani lehetett, amelyek a bezárás kapcsán az űrrakéta, a ciklon és még sok más olyan játék megmaradása miatt is kifejezték aggodalmukat, amelyek valójában már évek, évtizedek óta nincsenek meg.