Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

150 év állatkerti dolgozói 2016. október 6.

Jubileumi cikksorozatunk 31. részében az elmúlt 150 év jeles állatkerti munkatársainak emlékét idézzük fel. Köztük Fonzeka Ábrahámét, Cerva Frigyesét, Fáy Aladárét, Pénzes Bethenét vagy a legendás Huszár Sanyi bácsiét.

Amikor egy-egy jeles évforduló kapcsán felidézzük az Állatkert múltját, rendszerint a múltbeli igazgatókról is szó esik. Az idei jubileumi emlékévben külön arcképcsarnokot szenteltünk az intézmény múltbéli vezetőinek. Ám a „kormányrúdnál” állók mellett az „evezőknél lévőkről”, az állatkerti dolgozókról sem szabad megfeledkezni!

A ceyloni származású elefántápoló, Fonzeka Ábrahám kollégájával a hátaselefántok nyakábanAz Állatkertben persze nagyon sokféle munkakör van. Jelenlegi munkatársaink például majdnem félszáz különböző munkakörben dolgoznak. Közülük persze legelőször mindenkinek az állatkerti állatgondozók jutnak az eszébe, esetleg az állatorvosok, vagy mondjuk a jegypénztárosok. De szükség van például kertészekre, zoopedagógusokra, villanyszerelőkre, takarmány-előkészítőkre, analitikus könyvelőre, fotósra, raktárosra, webmesterre, adminisztrátorra, gépkocsivezetőkre, rendszergazdára, sőt még szóvivőre is. És persze a sort hosszan folytathatnánk…

Bánó Dezső, az Emlősosztály vezetője a Bébi nevű elefánttal Amíg manapság az Állatkertnek 191 főállású, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkatársa van, 1866-ban, azaz a megnyitás évében mindössze 12 fő dolgozott ugyanitt. Közülük hárman voltak „állatőrök”, ahogy az állatgondozókat akkoriban nevezték, de akadt még kertész, gépész, jegypénztáros és hivatalszolga is. Az első évek dolgozói közül azonban csak keveseket ismerünk név szerint. Mindenekelőtt a talján származású Angelo Guzzanto érdemes említésre, hiszen már a megnyitás előtt őt alkalmazták a már meglévő állatok gondozására, és még harminc évvel később, a millenniumkor is ő vezette rangidősként az ápolókat. Név szerint ismerjük Major István állatőrt is, akiről 1881-ben egy baleset kapcsán írtak a korabeli lapok. Major ugyanis nap mint nap bejárt az egyik medvéhez takarítani, ám egy alkalommal véletlenül annak lábára lépett. A medve éktelen haragra gerjedt, fogaival és karmaival több helyen is megsebesítette a gondozót. Az akkor már tizenöt éve a kertben dolgozó Majort a Rókusba vitték, ahol július 8-án végül belehalt sérüléseibe.

A kor néhány állatgondozóján kívül egy-két további munkatársat is ismerünk név szerint. Például Marc Ferencet, az Állatkert főkertészét, vagy Hutÿra Ferencet, aki az Állatorvos-tudományi Egyetem korabeli elődjének tanáraként, s az állatorvos képzés nagy szervezőjeként tevékenykedett elsősorban, ám közben ő volt az első, aki az Állatkertben állatgyógyászati feladatokat látott el.

Celesto Guglielmani évtizedeken át volt az oroszlánok gondozójaMiután az Állatkert 1907-ben a főváros tulajdonába került, egészen más idők kezdődtek, hiszen a dolgozók ettől kezdve székesfővárosi alkalmazottak voltak. Katonás rend, egyenruha, csákó, sőt rendfokozatok kerültek bevezetésre. Volt azonban, akitől nem várták el a mundér viselését. Főként azoktól a munkatársaiktól, akik távoli, egzotikus országokból származtak. Ilyen állatkerti dolgozó volt például Fonzeka Ábrahám. A ceyloni születésű, s még odahaza megkeresztelkedett szingaléz fiatalember húszesztendős volt, amikor 1912 tavaszán egy csapat elefántot kísért Európába. Végül Budapesten kötött ki, ahol annyira megtetszett neki az élet, hogy vissza sem tért hazájába, hanem az elefántok és a majmok egyik gondozója lett a magyar főváros állatkertjében. Csakhamar elsajátította a nyelvet, s eljegyzett egy magyar lányt, akivel már a közös életet tervezték. 1916 decemberében azonban a téli hidegben Fonzeka nagyon megbetegedett, s mikor látta, hogy aligha fog felgyógyulni, legalább az esküvői szertartást gyorsan megtartották, hogy azt a pár száz koronát, amit félretett, jegyese törvényesen megörökölhesse.

Az Emlősosztály dolgozói 1931-ben Fonzeka Ábrahámon kívül egyébként voltak más, Dél-Ázsiából való gondozók is, akiknél szintén gyakran megesett, hogy saját nemzeti viseletükben dolgoztak, szinte mindig az elefántok körül. Persze azért a magyarországi születésű dolgozók voltak többségben. Az Emlősosztály vezetésére Bánó Dezső, a Madárosztályéra Cerva Frigyes, az Akvárium-Terrárium részleg vezetője pedig Auer Károly lett. A kertészek munkáját Király László főkertész irányította, az állatok egészségére pedig Raitsits Emil ügyelt.

Az olasz származású Celesto Guglielmani az oroszlánok és más nagyragadozók gondozójaként tevékenykedett több évtizeden keresztül. Olyan jellegzetes figurája volt az Állatkertnek, hogy az első világháború alatt, az Isonzó menti harcok idején, amikor a talján emberek idehaza bizony nem örvendtek nagy népszerűségnek, Pesten ezt senkinek nem jutott eszébe összekapcsolni Celesto mesterrel, akit mindenki szeretett és derék embernek tartott.

Huszár Sándor, a nagyragadozók híres főápolója, aki 1940-től 1977-ig volt az Állatkert munkatársa. A képen egy feketepárduc kölyökkel és egy dajkakutyával látható Ahogy telt és múlt az idő, az 1910-es évek elején felvett dolgozók közül egyre többen vonultak nyugállományba. Így az 1930-as évekre sokat változott a gárda. Az Emlősosztályt például ekkorra már Anghi Csaba, a Madárosztályt, illetve az Akvárium-Terrárium Osztályt pedig Szombath László vezette. Az állatgondozók közül külön említést érdemel Rottek József, a zsiráfok és más patások ápolója. Az ő közreműködésével sikerült elvégezni azokat a méréseket, amelyek során először sikerült adatokat nyerni a zsiráfborja növekedésének üteméről. Rottek a magyarországi szlovák nemzetiség soraiból származott, s ezzel összefüggő nyelvtudásával sokat segített az Állatkertnek a második világháború után, az ostromot közvetlenül követő időkben. Ahhoz ugyanis, hogy az élet újra megindulhasson az Állatkertben, valakinek szót kellett érteni a megszálló szovjet csapatok katonáival. Rottek oroszul ugyan nem beszélt, de szlovákul igen, így – olykor kézzel-lábbal rásegítve – létrejöhetett a kommunikáció.

A következő években komoly nehézségeket jelentett, hogy a párt által kinevezett munkás igazgató a személyzeti kérdéseket nem szakmai, hanem politikai alapon kezelte (szerte az országban ez történt, az Állatkert nem volt kivétel). Más nehézségek miatt is sok szakember kényszerült távozni, így például a Madárosztályt irányító Bástyai Lóránt, illetve a kertészetet vezető Somogyi József is külföldre távozott az 1950-es években. Viszont épp a háború utáni években dolgozott egy rövid ideig a kertben Kittenberger Kálmán és Wiesinger Márton is. Utóbbi nevéhez fűződik az Akvárium háború utáni rendbehozatalának szakmai irányítása.

Amikor 1956 márciusában Anghi Csaba lett az Állatkert igazgatója, végre újra a szakmai szempontok kerülhettek előtérbe a személyi kérdések terén is. Ennek következményeként az Állatkertben menedékre és értelmes munkára találhatott sok olyan ember is, akik nem tartoztak éppen a rendszer „kedvencei” közé. Az állatgondozók közül például többen voltak egész életükben állattenyészéssel foglalkozó egykori gazdálkodók, akiknek a kuláküldözés miatt voltak kénytelenek korábbi életformájukkal felhagyni. Hasonló volt a helyzet Fáy Aladár festőművész, grafikus és tanár esetében is, hiszen ő a háború előtt a hazai művészeti élet jeles alakja volt, s aktívan részt vett a közéletben a háborút követő néhány évben, az úgynevezett koalíciós időszakban is. A fordulat éve után azonban koncepciós perben börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után aligha kaphatott volna segédmunkásnál jobb állást, ám Anghi címfestőként és grafikusként alkalmazta az Állatkertben, ahová egyébként Fáy már a háború előtt is sokat járt ki rajzolni.

Szederjei Ákos főigazgató gratulál Szabó István főápolónak, aki 1918-tól 1970-ig, 52 éven át dolgozott az Állatkertben1956 után az egyes gyűjteményi részlegek élére is új, fiatal szakemberek kerültek: az Emlősosztályon Orbányi Iván, a Madárosztályon Fodor Tamás, az Akvárium-Terrárium Osztályon Pénzes Bethen, a Botanikai Osztályon pedig Kiáczné Sulyok Mária. Az üzemellátás élére Fischer Antalt nevezték ki, az állategészségügyi szolgálatot pedig Lépold Jenő, Dózsa István, majd Póka Géza látta el.

A korszak leghíresebb állatkerti dolgozója alighanem a nagyragadozókkal foglalkozó vezető főápoló, Huszár Sándor volt. Huszár bácsi nemcsak az Állatkertben, hanem a televízió és a rádió jóvoltából az egész ország nyilvánossága előtt ismeretes ember volt. Legendásnak számított az állatokkal való kiváló kapcsolata, így amikor például az egyik medve megszökött a helyéről, nem altatópuskával eredtek a nyomába, hanem csak Huszár bácsi ment érte egy nyakörvvel és egy szájkosárra. Persze ez azért is volt lehetséges, mert akkor még másfajta elveket alkalmazkodtak az állatgondozói munkában, amelynek következtében az állatok ugyan kezesebbek voltak, ám kevésbé volt természetes a viselkedésük. Huszár bácsi mellett kezdett el dolgozni Szemadám György Munkácsy-díjas festőművész és filmendező is, aki az 1960-as és ’70-es években az Állatkert egyik gondozójaként tevékenykedett.

Nem tudni egész pontosan, hogy a 150 év alatt hány fő dolgozott összesen az Állatkertben, de szerény becslés szerint is legalább ezren lehetettek. Így az is meghaladná cikkünk terjedelmi korlátait, ha közülük csak a néhány száz legjelentősebb, az Állatkert életére és fejlődésére legnagyobb hatást gyakorolt személy nevét próbálnák meg felsorolni. Így inkább egyetlen főt emelnénk ki: azt, aki 150 év összes dolgozója közül a legtovább teljesített szolgálatot intézményünkben. Ez a személy Szabó István főápoló volt, aki 1918 és 1970 között, vagyis összesen 52 éven át volt a kert munkatársa. Ezt a rekordot az elmúlt több mint négy évtized során sem sikerült senkinek megdöntenie, jóllehet az a 2016-os évben is huszonhét fő van a dolgozóink között, akik már legalább negyedszázada tartoznak az intézmény kötelékébe.