A millennium kora 2016. március 1.

Cikksorozatunk előző részében a Serák Károly állatkerti igazgató 1873-as kinevezésétől az 1890-es évek elejéig terjedő időszak történéseit mutattuk be, különös tekintettel azokra a látványosságokra, néprajzi mutatványokra, amelyekkel az állatok és a növények bemutatása mellett még több népcsalogató látnivalót igyekeztek kínálni a nagyközönségnek.

A honfoglalás ezredik évfordulójára, 1896-ra országszerte rengeteg fejlesztéssel, programmal és látnivalóval készültek. Ezek közül az egyik legfontosabb az „Ezredévi Országos Kiállítás” volt, amelynek helyszínét épp az Állatkert szomszédságában, a Városligetben jelölték ki. Az előkészületek persze már sokkal korábban, az 1890-es évek elején megkezdődtek.

Nem volt ez másképpen az Állatkertben sem, ahol mindenekelőtt a zoológiai látnivalókat igyekeztek bővíteni, felfrissíteni. Már 1890-ben 198 állatot vásároltak, amelyek között egy nőstény tigris, egy nőstény jaguár, két puma, két leopárd, egy fóka, két zebra, két kenguru, egy tapír, 28 majom és még sok más állat akadt. A következő évben még több, összesen 430 állatot vásárolt az Állatkert, köztük 33 papagájt és három aligátort is.

1892-ben kezdték meg az alkudozást a Berlini Állatkerttel a Reiche nevű állatkereskedő útján egy „nílusi ló”, azaz víziló megvételéről. Az adásvételt végül a következő, 1893-as évben sikerült nyélbe ütni: a 11.500 márkáért vásárolt vízilóbika márciusban érkezett meg Budapestre. A Jónás nevű legendás állat – aki intézményünk első vízilova volt – egészen 1917-ig élt Állatkertünkben.

Ugyancsak 1893-ban már egy orangutánt is láthatott a Pesti közönség, habár ez egy mutatványos vállalkozó hozta ide ideiglenes jelleggel. Két évvel később viszont már saját orangutánja is volt az Állatkertnek. 1894-ben 6500 márkáért vásárolták a kert első orrszarvúját, amely történetesen a szumátrai fajhoz tartozott, de érkezett még afrikai elefánt, boa, több medve és teve is. 1895-ben egy pár amerikai bölényt is sikerült beszerezni.

Persze az állatokat nem mindig sikerült sokáig életben tartani, az emberszabású majmok például ebben a korban a legkorszerűbb állatkertekben is csak néhány hónapig, egy-két évig éltek. Ugyanakkor épp ebben az időszakban kezdték el az első eredményeket elérni az egzotikus állatkerti állatok orvoslásában. Az első komolyabb siker az 1892-es évhez kötődik: januárban ugyanis a nőstény oroszlán nagyon megbetegedett, annyira, hogy 17 napon át egy falat táplálékot sem evett. Hutÿra Ferenc, a neves állatorvos kezelése azonban meghozta az eredményét, s az állat hamarosan tejesen felgyógyult. Ugyanilyen sikereket értek el egy beteg teve gyógykezelésében is.

A sokféle állat mellett az Állatkert vezetése egyéb látványosságokról és programokról is gondoskodott. 1890 elején például kísérleti jelleggel korcsolyapályát létesítettek, amely a tavasz beköszöntéig 2235 forint 95 krajcár jövedelmet hozott. Ezért a pénzért akkoriban két szép királytigrist lehetett vásárolni a legjobb állatkereskedőktől. A kísérlet sikere nyomán a következő teleken újra lehetett korcsolyázni, sőt, egy korcsolyacsarnok is épült a pálya fölé. Az 1891/92-es tél folyamán ez a szolgáltatás már 4659 forint jövedelmet jelentett a társaságnak. 1893-ban beindult a lovagoltatás és a kocsizás is: nemcsak a pónilovakra, hanem tevére, sőt, egy betanított hátas elefántra is fel lehetett ülni, a kis fogatokba pedig zebrákat, pónikat és kecskéket fogtak. Természetesen továbbra is rendszeresen felléptek az Állatkertben különféle néprajzi mutatványos csoportok. Ebben az időben fekete Afrikából és lappföldről is érkeztek ilyen társulatok, a legnagyobb sikere azonban az 1895 húsvétján Budapesten járt sziú indiánoknak volt.

Nem volt hiány a cirkuszi jellegű artista produkciókból sem. Olyannyira, hogy a különféle előadásokra az Állatkerttel rendszeresen szerződő német-holland származású cirkuszigazgató, Wulff Ede már 1888-ban arra panaszkodott, hogy milyen sok baj van az ideiglenes porond és lelátók, illetve sapitók, azaz cirkuszsátrak felállításával. Ezért inkább azt inkább azt indítványozta, hogy az Állatkerttől bérelt területen saját költségén építene fel egy vasszerkezetű, állandó cirkuszépületet. Mivel ez jelentős bérjövedelemmel kecsegtetett, az Állatkert vezetése meg is állapodott a cirkuszigazgatóval, így 1889-ben át is adták a terület első állandó cirkuszépületét. A nyitó előadást 1889. június 27-én tartották. A Wulff-fal kötött szerződés értelmében a cirkusz bevételének felét a területet adó Állatkert kapta, cserébe viszont Wulff is részesedett az Állatkert jegyárbevételéből 20 % erejéig. A Wulff-féle cirkusz e szerződés alapján 1895-ig működött, ezután az Állatkert igazgatósága megvásárolta magát az épületet is, s egy ideig maga gondoskodott fellépő artisták szervezéséről.

Ugyancsak a millennium korának egyik jellegzetes látványossága volt az Ős-Budavár. Ennek története még 1894-ben kezdődött, amikor egy vállalkozói csoport azzal kereste meg az Állatkert igazgatóságát, hogy a millenniumi kiállítás idejére a kert területéből látványosságok rendezése céljából engedjenek át nekik 14000 négyszögölnyi területet. Ez nem kevés, hiszen több mint öt hektárnak felel meg. A bérlők azonban hajlandónak mutatkoztak komoly összegű bérleti díjat fizetni. Végül 25.000 forint bérösszegben és 5000 forint biztosítékban állapodott meg az Állatkert az Ős-Budavár beruházóival, Bossányi Ivánnal és társával, Popper Istvánnal, aki különben a Telefonhírmondó Vállalatnak is tulajdonosa volt ekkoriban.

A bérelt területen a török kori Budavár világát feleleveníteni próbáló szórakoztató és mulató negyed épült ki, ahol napi 20 ezer, sőt, forgalmasabb napokon akár 60 ezer vendég is megfordult a millenniumi kiállítás idején. Török bazár, kocsmák, kávéházak, lacikonyhák, zöldvendéglők és pezsgőspavilonok adták meg az alaphangot, természetesen mindenféle látványossággal együtt. A keleties stílusú építményeket Marmorek István műépítész tervei szerint építették fel, ám nem kőből és téglából, hanem mint a díszleteket, kulisszából, papírmaséból és más, kevéssé időtálló anyagokból.

Az Ős-Budavár, amelynek üzemeltetését a beruházók Friedman Adolfra bízták, olyan sikeres volt, hogy már nagyon hamar puhatolózni kezdtek az Állatkertnél a szerződés 1897-es évre történő meghosszabbítása ügyében is. Végül az Ős-Budavár még csaknem egy évtizeden át működött, elfoglalva az Állatkert területének egy részét, ugyanakkor jelentős bevételt biztosítva az Állatkertnek, amely e bevétel nélkül pusztán az állatok bemutatásával nem tudta volna fenntartani önmagát.

Az Ős-Budavár egyébként sok vitát gerjesztett magában az Állat- és Növényhonosító Társaság választmányában is. A szerződés 1897-re történő meghosszabbítását például hevesen ellenezte a választmány alelnöke, id. Entz Géza zoológus, aki azon a véleményen volt, „az állat- és növényhonosító társaságnak kulturális feladata van, nem pedig olyan látványosságokkal megtömni az állatkertet, mint amelyek kivetkőztetik azt kulturális hivatásából”. Ezekkel a célokkal a választmány többi tagja is egyetértett, ám ők úgy látták, hogy a szerződést éppen azért kell megkötni, hogy a társaság „ezt a nagyobb jövedelmet is az állatkert fejlesztésre fordíthassa, s ezzel annál jobban megfelelhessen kulturális hivatásának”.

Bár a millennium évére a klasszikus állatkerti látnivalók az Állatkert teljes területének alig több mint felét kitevő övezetre szorultak vissza (hiszen a kert közepén a cirkuszépület, a másik felén pedig az Ős-Budavár állt), 1896-ban az Állatkertet magát is 518.497 fő kereste fel, amely a kert addigi történetének legmagasabb látogatószáma volt. Ez, és a cirkuszi, meg az Ős-Budavárnak bérbe adott területek bérleti díja együttesen annyi bevételt hozott, hogy az Állatkert működésének biztosítása nem jelentett gondot, sőt, a kert az összes korábbi tartozását is visszafizette.