Fogas kérdések 2016. július 27.

Az ezerarcú állatvilágban a fogak, fogazatok is sokfélék. Hiszen a fogazat szoros kapcsolatban áll az állatok életmódjával és táplálkozásával, így más például a ragadozók, a növényevők, vagy éppen a mindenevők fogazata.

Maguk a fogak tulajdonképpen majdnem minden gerinces csoportra jellemzőek, így a halakra, a kétéltűekre, a hüllőkre és az emlősökre is. Sőt, még a madarak őseinek is voltak fogaik, noha a törzsfejlődés során a fogazat – a repülő életmóddal összefüggő testsúlycsökkentés miatt – visszafejlődött, így a mai madaraknak már egyáltalán nincsenek fogaik. A többi csoportban is előfordul a fogazat visszafejlődése és eltűnése, például teknősöknél, vagy épp hangyászoknál a fogak teljesen hiányoznak.

Az emberekéhez hasonló, valódi, fogmederben ülő fogaik természetesen elsősorban az emlősöknek, illetve a krokodiloknak vannak. De még a hasonló felépítés ellenére is óriási különbségek mutatkoznak a fogazatban. A krokodilok fogai például egyneműek. Ez azt jelenti, hogy bár a fogaik között kisebbek és nagyobbak is akadnak, alakjuk szinte teljesen egyforma. Az emlősök többségénél viszont különnemű fogazatról beszélünk, megkülönböztetve a metszőfogakat, a szemfogakat, a kisőrlőfogakat (vagy előzápfogakat) és a nagyőrlőfogakat (vagy utózápfogakat).

Azt, hogy a különböző típusú fogakból mennyi van egy fogazatban, fogképlet segítségével írjuk le, amely mindig csak az egyik oldal fogait számlálja össze, hiszen bal és jobb oldalon ugyanannyi fog szokott lenni. Az ember fogképlete például 2/2 1/1 2/2 3/3, ami azt jelenti, hogy metszőfogból alul és felül is kettő-kettő van egy oldalon, szemfogból 1, kisőrlőfogból 2, nagyőrlőfogból pedig 3, s ha az összes számot összeadjuk, és megszorozzuk kettővel (hiszen csak az egyik oldal fogait néztük), akkor megkapjuk, hogy az ember szájában 32 fog van. Ez a fogazat az emberen kívül az emberszabású majmokra, illetve az cerkóffélékre is jellemző, csupán annyi a különbség, hogy a csimpánzok, gorillák, orangutánok, gibbonok, cerkófok és páviánok szemfogai jóval fejlettebbek a miénknél. Más majmoknál, például a csuklyásmajmoknál már a fogak száma is eltérő.

Egészen más fogazata van például a vízilónak, amelynek 2/1-2 1/1 4/4 3/3 a fogképlete, vagyis az ember 20 zápfogával szemben nekik 28 őrlőfoguk van. Még feltűnőbb azonban, hogy a négy szemfog és egy pár alsó metszőfog is agyarszerűen megnövekedett.

Sok erszényesre jellemző, hogy amíg a felül mindkét oldalon 3-3 metszőfoguk van, addig az alsó állkapocsban csak egy pár metszőfog ül, amelyek lapátszerűen előreállnak. Ezt láthatjuk az ásító koalánál is, de a kenguruknak is hasonlóak az alsó metszőfogaik, ráadásul ez utóbbiak ezeket a fogakat vakarózásra is szokták használni. A régi időkben, amikor még nem tudták megfigyelni, hogy az újszülött kenguru a saját erejéből mászik be az erszénybe, a természettudósok azt gondolták, hogy a kenguruk a szájukba veszik az újszülöttet, s így teszik az erszénybe, az előreálló metszőfogakról pedig azt gondolták, hogy azok – afféle lapátként – ezt a műveletet hivatottak segíteni.

A rágcsálók jellegzetes, páros metszőfogairól mindenki tudja, hogy az állat egész életében folyamatosan növekednek. Ez általában jellemző az ilyen típusú, nyílt gyökerű fogakra. A kemény zománc azonban a legtöbb fajnál csak a metszőfogak külső oldalát fedi, elsősorban azért, hogy a fog kopása „önélező” módon menjen végbe. A jellegzetes rágcsáló metszőfogak talán a hódoknál látszanak a legjobban.

A látogatók persze leginkább a nagyragadozók fogazatára kíváncsiak. Különösen az oroszlánokéra, illetve a tigrisekére, amelyek a közönség számára akkor láthatók a legjobban, amikor az állatok éppen ásítanak. De amikor az állatokat valamilyen állatorvosi beavatkozás, vagy éppen szállítás miatt altatni kell, az állatorvosok ilyenkor is meg szokták nézni az állatok fogait, hogy minden rendben van-e velük. A nagyragadozók fogazata egyébként nemcsak a fogképletben, meg az óriásira nőtt szemfogak miatt tér el például a növényevőkétől, hanem az őrlőfogak felszíne is különbözik. Az iskolákban úgy tanítják, hogy a gumós zápfogak a mindenevő, a redős zápfogak a növényevő, a tarajos zápfogak pedig a ragadozókra jellemzőek. Ez persze így is van, de a valóságban az őrlőfogak felszíne annyira változatos, hogy a fenti háromnál sokkal több típust különböztetnek meg azok a szakemberek, akik az állatok fogazatával foglalkoznak.

Az Állatkert lakói tehát nemcsak külsejükben, hanem fogazatukban is nagyon változatosak. S persze időnként náluk is előfordulnak fogászati problémák. A legérdekesebb ilyen állatkerti fogászati beavatkozások talán akkor adódnak, ha az elefántok agyarával van valamilyen probléma. Az Állatkert 150 éves története során egyszer-kétszer ilyen eset is előfordult. Különösen emlékezetes volt például Arun agyarműtétje, amelyről az Állatkert történetét bemutató sorozatunk egyik részében bővebben is beszámoltunk.