Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Újjáépítés a háború után 2016. június 9.

Jubileumi sorozatunk tizenkilencedik részében a második világháború utáni újjáépítés korszakát idézzük fel. Cipész-igazgató, Sztálin születésnapjára átadott Pálmaház, „imperialista” akváriumi tükörüveg és más érdekességek.

Cikksorozatunk előző részében arról írtunk, hogy hogyan érte el a második világháború az Állatkertet, s hogy a bombázások, illetve az ostrom harcai mekkora károkkal jártak a kert területén. A háborús pusztítás után nehezen tért magához az Állatkert. A dolgozók szorgalmával persze nem volt gond: a romokat eltakarították, az elpusztult állatok tetemeit elföldelték vagy elszállították, a parkrészeket – amennyire lehetett – rendbe hozták. Így aztán maga a kert 1945. május elsején – amikor a 6-os villamos is újra járni kezdett a Nagykörúton – ismét megnyithatta kapuit a nagyközönség előtt. Csak éppen állatot nem lehetett benne túl sokat látni. A háborút átvészelt állatállomány – kiegészülve azokkal, amelyek a kert területén kívül, ideiglenes helyen voltak elhelyezve az ostrom alatt – összesen 23 egyedből állt. Legnagyobb részüket az Elefántházban, illetve annak környékén helyezték el és mutatták be, annál is inkább, mert akkor ez volt az egyetlen épület, ahol fűteni is tudtak.

Az állatóvoda már az 1940-es évek végére benépesült Az 1945-ös évben ezt a 23 egyedből álló nyitó állatállományt csak csekély mértékben sikerült fejleszteni. Néhány őzet, hazai vadmadarat, illetve egy Eördögh nevű iskolaigazgatótól különféle díszbaromfikat sikerült beszerezni. De még 1946 márciusában is csak 43 állat élt az Állatkertben. 1947 májusában ez a szám már 595 volt, de ezen az állatállományon belül az egzotikus faunát még mindig csak 14 emlős és 23 madár, valamint 45 trópusi díszhal képviselte.

Az Állatkert csekély egyedszámú saját gyűjteménye mellett az úgy-ahogy kijavított ketrecekben és karámokban időnként „vendég” állatokat láthatott a nagyközönség. Az egyik alkalommal egy vándorló állatsereglet állatai kaptak átmeneti szállást, máskor pedig a szomszédos cirkuszban fellépő artisták állatai vendégeskedtek a kert üres férőhelyein.

Mivel az Állatkert még így sem igazán lakta be a saját területét, ezért a felettes hatóságok tömegrendezvényeket hoztak a kertbe, ne álljon „kihasználatlanul”. 1946. május elsején például több száz budapesti gyermeket láttak vendégül ebédre. A főbejáratot ez alkalommal az „Éljen a szabad május elseje” felirattal, valamint Sztálin portréjával látták el (tőle balra pedig egy nevető csimpánzt ábrázoló plakát került!). 1946 nyarán a Kommunista Párt Hadifogoly Bizottsága rendezett ünnepséget az Állatkertben a hazatért hadifoglyok javára: a bizottság nevében Farkas Mihály, a későbbi honvédelmi miniszter köszöntötte a hazatért hadifoglyokat. Szeptember 7. és 9. között a Kisgazdapárt és a Magyar Parasztszövetség által szervezett Első Demokratikus Parasztnapok részeként az Ipar a mezőgazdaságért című kiállítás helyszíne volt az Állatkert: itt Tildy Zoltán köztársasági elnök mondta a megnyitó beszédet. A következő év májusában Ipari és Kereskedelmi Vásár volt a kert területén: ezt az eseményt a köztársasági elnök Nagy Ferenc miniszterelnökkel és Rajk László belügyminiszterrel együtt nyitotta meg.

Bástyai Lóránt, a Madárosztály vezetője az 1950-es években Közben az Állatkert vezetésében is jelentős változások történtek. Nadler Herbert, aki 1929 óta igazgatta az intézményt, 1948-ban nyugdíjba vonult. Valószínű azonban, hogy előbb-utóbb egyébként is leváltották volna, hiszen a kommunisták – a két világháború közötti időszakban vezető beosztást betöltött személyként – osztályellenségnek tekintették. A családját 1951-ben ki is telepítették: őt magát csak azért nem, mert néhány hónappal korábban elhunyt.

Nadler nyugdíjba vonulása után tehát olyan igazgatót nevezhettek ki, aki a kiépülő sztálinista rendszer vezetői számára politikailag megfelelőnek tűnt. A szakértelem nem számított, csak a párthoz való hűség. Így kerülhetett sor arra, hogy egy cipőfelsőrész-készítő munkást bíztak meg az Állatkert vezetésével. Láng István a maga szakmájában bizonyára kiváló munkásember volt, ám az állatokhoz és a növényekhez egyáltalán nem értett. Az intézményt a párt elvárásainak megfelelően irányította, ami sajnos azzal is együtt járt, hogy számos kiváló szakembernek, akik valamilyen ok miatt nem nyerték el az új hatalom tetszését, távoznia kellett az Állatkertből. Így a valódi szakemberek közül középvezetői szinten is csak Szombath László és Somogyi József maradhatott a helyén.

A háború alatt tönkrement Pálmaházat 1952-ben Sztálin születésnapján1952-ben némileg javult a helyzet, mert Láng helyett Károlyi Józsefet nevezték ki üzemigazgatóként az intézmény élére. Károlyi ugyan szintén nem volt szakember, de kortársai nagyra becsülték embersége miatt, s azért is, mert a szakmai kérdéseket a szakemberekre hagyta. Például Bástyai Lórántra, aki ebben az időben a Madárosztály vezette, vagy a már említett Somogyi József főkertészre, illetve a vadászként és szakíróként széles körben ismert Kittengberger Kálmánra, aki ebben az időben szintén az Állatkert munkatársa volt.

Lassan az állatállomány is gyarapodni kezdett. 1949-ben már jött néhány egzotikus állat, majd az 1950-es évek elején több jelentősebb állatbeszerzésre is sor került, a főhatóság még valutát is biztosított erre a célra, ami igen nagy szó volt ebben az időben. Közben egyre több épületet sikerült többé-kevésbé helyreállítani és újra benépesíteni. 1952-ben például a Pálmaház nyílhatott meg újra a nagyközönség előtt. A hivatalos megnyitás decemberben volt, épp Sztálin születésnapján, amelyet akkoriban Magyarországon is kötelező volt megünnepelni. Egy teljesen új madártelelőt is építettek: ez az épület elméletben már 1954-ben elkészült, de a benépesítésére csak a következő évben került sor. Olyan sok műszaki hiányossággal adták át ugyanis az épületet, hogy Bástyai Lóránt, a Madárosztály vezetője addig nem volt hajlandó átvenni, amíg mindent ki nem javítottak. Az ilyen karakán magatartás persze némi veszéllyel is járt akkoriban…

A Madártelelő ma Xántus János-házként a délkelet-ázsiai állatvilág bemutatóhelye Komoly nehézségek árán, de végül elkészült a háborúban teljesen tönkrement Akvárium felújítása is. Nem kevés papírmunkát kellett elintézni például ahhoz, hogy a megfelelő üvegtáblákat beszerezzék. Olyan speciális tükörüveget ugyanis, amely elég vastag volt ahhoz, hogy a 6000 literes akváriumok vizének nyomását is kiállja, s mégis zavartalan szemlélődést tesz lehetővé, ebben az időben csak Belgiumból lehetett szerezni. Fizetni pedig nem lehetett se forintban, se rubelben, csakis „kemény” valutában. Már valutát sem volt könnyű szerezni, ráadásul ideológiailag is el kellett fogadtatni azt a tényt, hogy valamit a nyugati imperialistáktól kell beszerezni, mert a népi demokráciák ipara még nem készült fel az ilyen termékek gyártására. Az Akváriumot végül 1956 januárjában vehette birtokba a nagyközönség.