Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Védett denevérek tömeges pusztítása Békásmegyerben 2014. december 17.

Nemtörődömség végzett 118 védett korai denevérrel. A szakszerűtlen panelfelújítás során talált, téli álomra készülő denevéreket egyszerűen kidobálták, zsákba tették és a sorsukra hagyták. Az életben maradt állatok az Állatkert mentőhelyére kerültek.

Az elmúlt hét folyamán két alkalommal összesen 264 korai denevér került be a békásmegyeri lakótelepről Állatkertünk természetvédelmi mentőhelyére. Sajnos jelentős részük már bekerülése előtt elpusztult, vagy menthetetlen állapotban volt. Az állatok a panelházak szigetelése közé vackolták be magukat és már megkezdték a téli nyugalmi időszakot, amikor a szigetelési, felújítási munkálatok során rájuk bukkantak. Mivel a téli álom idején megzavart denevérek nagy veszélynek vannak kitéve, a hatóságok szabályozzák is az ilyen típusú kivitelezési munkák lehetséges időpontját.

Az első esetben a kivitelező szerencsére jelentette a denevérek megtalálását a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek. Így a december 8-án talált 51 állat hamar bekerülhetett az Állatkert természetvédelmi mentőhelyére. Sajnos közülük csak 13 bizonyult egészségesnek, 17 állat gyenge vagy sérült állapotban került be, 21 pedig sajnos már menthetetlen volt, vagy már eleve elpusztulva érkezett.

Szombaton, december 13-án további 213 denevér került veszélybe. Erről az esetről azonban csak annyit tudni, hogy ezeket az állatokat két nagy zsákban találta meg egy helyi lakos a békásmegyeri Madzsar József utcában. Valószínű, hogy szintén a panelházak szigetelésével kapcsolatos munkák során, a panelrésekből kerültek elő, illetve a panelrésekből lettek kipiszkálva, hiszen a zsákokban a denevérek között szigetelőanyag maradványokat is találtunk. Sajnos ezekről az állatokról nem értesítették a hatóságokat, hanem az ismeretlen elkövető a tehetetlen, dermedt állatokat zsákokba téve, és a zsákok száját bekötve egyszerűen sorsukra hagyta őket a hidegben. Mire a zsákok – állatbarát megtalálójuknak köszönhetően – az Állatkertbe kerültek, valóságos denevér tömegsírrá váltak: a zsákba tett állatok több mint fele, összesen 118 állat pusztult el. Az esetről az Állatkert természetesen értesítette a hatóságokat, annál is inkább, mert a megtalálás körülményei alapján egyrészt az állatkínzás bűntettének, másrészt – mivel védett állatokról van szó – természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja is felmerült.

Az életben maradt 95 egyedet – a korábban bekerültekkel együtt – minél hamarabb igyekszünk visszajuttatni a természetbe. Szerencsére a mostani héten viszonylag kedvező az időjárás, ezért az egészséges és jó kondíciójú állatokat szabadon lehet majd engedni olyan élőhelyeken, ahol még a komolyabb hidegek előtt megfelelő telelőhelyet találhatnak. A sérült, vagy kevésbé jó kondíciójú állatokat Állatkertünk természetvédelmi mentőhelyén teleltetjük át.

Az előregyártott elemekből épült – panel – lakótelepek lakói számára nem jelent újdonságot a denevérek jelenléte. A denevérek számára ugyanis ezek a lakótelepek nagyszerű élőhelyet jelentenek. A közvilágítás sok repülő rovart csalogat ezekre a területekre, amelyek terített asztalt kínálnak a repülő kisemlősöknek. Ráadásul a panel elemek közötti résekben, az épületek szigetelésében, de sokszor még a redőnytokokban is nagyszerű búvóhelyet találnak ezek az állatok. A lakók nem mindig örülnek a denevérek jelenlétének, ugyanakkor az állatok természetvédelmi oltalom alatt állnak. Ez régebben még feszültségek forrása is volt a lakóközösségek és a természet-, illetve állatvédelem iránt elkötelezett emberek között. Ma már azonban számos módszer van, amellyel a panelházak denevérmentesítését, illetve a szigetelési és egyéb munkálatokat is el lehet végezni oly módon, hogy az a denevéreket ne sodorja veszélybe. Erre általában március-április, illetve szeptember-október hónapokban kerülhet sor az időjárástól függően, hatósági felügyelet mellett.