Fővárosi Állat- és Növénykert

Simba, a kis orrszarvú apja
2008. október 31.
Néhány nappal a kis orrszarvú világra jövetele után Anthony Tropeano, a Colchesteri Állatkert gyűjteményi igazgatója e-mailben sok-sok gratulációt küldött állatkertünk munkatársainak, kifejezve reményét, hogy a kicsivel továbbra is minden rendben lesz. Ugyan az elmúlt napokban számos hasonló tartalmú e-mail is érkezett, az angol kolléga levelét mégis érdemes kiemelni, hiszen a most született kicsi apja éppen a Colchesteri Állatkert lakója.
Az apaállat a Simba nevet viseli, ami kissé furcsa egy orrszarvúnak, hiszen ez a szó – a szuahéli nyelvben – oroszlánt jelent. Simba éppúgy a dél-afrikai Natalból származik, mint a mi Lulunk, de nem túl valószínű, hogy egymással közeli rokonságban lennének. Simba egyébként jóval idősebb is Lulunál, hiszen 1969 februárjában látta meg a napvilágot az Umfolozi nevet iselő vadvédelmi területen, így mostanra már a 39. életévét is betöltötte. Ehhez képest első hallásra meglepő, hogy eddig még soha nem született utódja, így Simba csak most, közel negyven esztendős fejjel lett apa. A colchesteri hím egyébként néhány éven át a Whipsnade Állatpark lakója volt, és 1974 óta él jelenlegi lakhelyén. Alex Downing, az állatkert szóvivője jóvoltából egy képen is meg tudjuk mutatni a „büszke apukát”.Állatkertünk egyébként több éve együttműködik a Colchesteri Állatkerttel. 2005 januárjában közös környezetgazdagítási szemináriumot is szerveztünk a magyarországi, illetve néhány környékbeli országban (Szlovénia, Macedónia) dolgozó állatkerti munkatársaknak, amely szeminárium egyik fő szervezője és előadója Dominique Tropeano, a Colchesteri Állatkert alapító-igazgatója volt.
Az essex-i állatkert egyébként nemcsak azzal vesz részt az orrszarvúak mesterséges termékenyítésével kapcsolatos nemzetközi programban, hogy Simba hímivarsejtjeit rendelkezésre bocsátotta Lulu termékenyítéshez: az apaállat ivarsejtjeivel az egyik colchesteri – Cynthia nevű – nőstényen is végeztek mesterséges termékenyítést. Cynthia jelenleg öthónapos vemhes, borjának megszületése pedig 2009 szeptemberében várható.














