Fővárosi Állat- és Növénykert

Térkép
  • az állatkert térképe

zoomy_menu_

Programnaptár
Webkamerák
Webkamerák
Videó
Belépés
Elfelejtett jelszó
4. Mentőhelyeink

1. Élet-Halál Ház

 

Az Élet-Halál Ház az Állatkert északnyugati sarkában, az Ausztrálház mögött található (a térképen 8-as számmal jelölve). 1997-ben nyílt meg, a korábban keltetőként használt épületben. A Ház látogatható, így az érdeklődők az állatmentő munka legtöbb fázisát megfigyelhetik, egy üvegfalon keresztül.

Az épületben, annak szűkös férőhelykapacitása miatt, elsősorban védett énekesmadarak és kisemlősök mentését végzik.

 

Az Élet-Halál Ház

Az Élet-Halál Ház

 

2. Természetvédelmi Mentőhely

 

Az Állatkert Hungária körúti telephelyén 1997-ben épült meg a Központi Környezetvédelmi Alap támogatásával a Természetvédelmi Mentőhely, melyben nemcsak a kobzott és mentett állatok elhelyezésére van lehetőség, hanem az Állatkert gyűjteményébe újonnan érkezett egyedek karanténozására is. A létesítmény ez utóbbi ok miatt a nagyközönség számára nem látogatható.

Az 500 m2 alapterületű, kétszintes épület belső állattartó terei jól variálhatók, és mivel az épülethez csatlakozik egy 200 m2-es osztott röpde+kifutó is, a változó igények szerint szinte bármilyen állatcsoporthoz (leszámítva bizonyos extremitásokat) tartozó egyed elhelyezése megoldható.

 

Hungária körúti Mentőhely Hungária körúti Mentőhely

A Hungária körúti Mentőhely épülete, és az egyik röpde egy macskabagollyal

 

 

Állatok leadása, átvétele:

 

- Látogatási időben, a Főkapunál vagy a Gazdasági bejáratnál (Varannó u., a cirkusz mellett) történő bejelentkezés után, az állatok átvétele az Élet-Halál Házban történik.

 

- Látogatási időn kívül kizárólag madarakat, denevéreket, mókust és sünt tudunk átvenni a Főkapunál vagy a Gazdasági bejáratnál. Ha a madárfaj meghatározása kérdéses, akkor az állat átvételét csak nyitvatartási idő alatt tudjuk elvégezni.

 

 

<<< Vissza a kezdő oldalra

<<< 3. Fontosabb események