155 év baglyai 2021. március 18.

Az Állatkert 155. születésnapja alkalmából a 2021-es évre meghirdetett jubileumi emlékév kapcsán rendszeresen bemutatjuk egy-egy jellegzetes faj vagy állatcsoport budapesti tartásának történetét. Az elmúlt hetekben már foglalkoztunk a tojásrakó emlősök, a pingvinek, a medvék, a vidrák, az orrszarvúak, a futómadarak, illetve a zsiráfok budapesti históriájával, most pedig az Állatkertünkben bemutatott baglyok történetét elevenítjük fel.

A baglyokról tudnivaló, hogy kétszáznál is több fajuk ismeretes, amelyből Magyarországon 12 faj szokott előfordulni. Mivel a baglyok különböző fajai az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensen őshonosak, nem meglepő, hogy szinte nincs is olyan nép, amelynek az élővilágra vonatkozó hagyományos ismereteiben ne jelennének meg a baglyok valamiképp. Ott vannak a hiedelemvilágban és a mesékben is. Az európai kultúrkörbe tartozó nemzetek körében pedig a baglyok ráadásul még bölcsességet, tudást jelképező állatok is egyben, miután a görög mitológiában a bagoly volt a tudás istennője, Pallasz Athéné szent állata. Ilyen előzmények után természetes dolog, hogy a baglyok is azon állatok közé tartoznak, amelyek kezdettől fogva elmaradhatatlan lakói voltak a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.

Amikor az Állatkert 1866-ban megnyílt, hat különböző bagolyfajt mutattak be: uhut, macskabaglyot, gyöngybaglyot, törpekuvikot, gatyáskuvikot és réti fülesbaglyot. Persze akkoriban még nem ezek a magyar elnevezések voltak használatban: nagy súholynak, erdei bagolynak, láng bagolynak, csuviknak, gatyás csuviknak és nádi bagolynak hívták őket.

A baglyok bemutatási helye a Bagolyvár volt. Egy mesterséges várrom, amelyet azért tartottak alkalmasnak, vagy még inkább stílszerűnek a baglyok bemutatására, mert a kor romantikus elképzelései szerint ezekkel az állatokkal leginkább régi idők romos épületeinek ódon falmaradványai között lehetett találkozni. Annak érzékeltetésére, hogy ez mennyire benne volt a korabeli közgondolkodásban, elég Arany János 1851-ben íródott Családi kör című versét felidéznünk, amelyben hol is rikoltozhatna máshol a bagoly, mint „csonka, régi tornyán".

A hat öl hosszú, két öl és öt láb szélességű, öt ölnyi magas toronnyal kiegészített várromot a kor két neves építésze, Szkalnitzky Antal és ifj. Koch Henrik tervezte (az ő nevükhöz fűződik Budapesten az Egyetemi Könyvtár, a Puskin utcai egyetemi épületegyüttes, az Oktogon négy sarokbérháza és a belvárosi főposta, Székesfehérvárott a Vörösmarty Színház, Debrecenben a Csokonai Színház, Hajdúhadházon pedig a kéttornyú református templom épülete).

Az Állatkert eredeti, 1866-os épületei közül (amelyeket lényegében mind Szkalnitzky és Koch tervezett) a Bagolyvár az egyetlen, amely mind a mai napig létezik. Annak ellenére, hogy az idők során a helye és a kialakítása is megváltozott kissé. 1909 és 1912 között ugyanis, amikor az Állatkert egésze újjáépült, a Bagolyvárat is áthelyezték eredeti helyéről, a kert nyugati, a vasút, illetve a Dózsa György út felé eső sarkából mai helyére, ahol az eredeti kövekből, ám kissé változtatva építették újjá. A történelmi hatás kedvéért az eleve romosnak épített falakba itt-ott még vasgolyóbisokat is rögzítettek, mintha csak egy középkori ostrom tanúi lennének. Ezek azóta is megvannak.

A Bagolyvárban egyébként nemcsak baglyok laktak, hanem rókák, borzok és farkasok is. A baglyok számára a várrom falában csúcsíves záródású ablakmélyedéseket alakítottak ki, amelyeket elölről ráccsal zártak le. Az így kialakított férőhelyeken ugyan a baglyokat aránylag jól láthatta a közönség, ám az állatok elhelyezési körülményei messze voltak az ideálistól.

A bemutatott bagolyfajok köre természetesen nem volt állandó az Állatkert több mint másfél évszázados története során, sőt, a bemutatásuk helye is változott. A XIX. században szinte végig a Bagolyvárban laktak. és elsősorban a hazai fajok képviselték ezt az állatcsoportot. Az Állatkert XX. század eleji újjászervezése, illetve az ennek nyomán 1909 és 1912 között lezajlott átépítést követően az új helyre került Bagolyvár maradt a fő bemutatási helyük, s a hazai fajok mellett (amelyek egyedeit sokszor magánszemélyek adományozták), időnként már egzotikus baglyokat, például hóbaglyot vagy virginai uhut is láthatott a nagyközönség.

A második világháború idején az Állatkert szinte valamennyi lakója áldozatul esett Budapest ostromának. A két és félezer állatból mindössze 23 maradt életben, ebből 14 tartózkodott mindvégig az Állatkert területén. A túlélők között azonban egy bagoly sem akadt, így intézményünk bagoly nélkül vágott bele a háború végével kezdődő új korszaknak.

Bár a háborús pusztítások miatt megritkult állatállomány pótlása még évekig, sőt, egyes fajok, például a zsiráfok esetében csaknem két évtizedig eltartott, néhány baglyot már nem sokkal a háború végét követően sikerült beszerezni. Egy 1946 márciusában kelt leltárban például, amely szerint akkor 27 faj 43 egyede alkotta az állatgyűjteményt (úgy, hogy ebbe még a gazdasági udvar igáslovait is beleszámolták), már három gyöngybagoly és egy erdei fülesbagoly is szerepelt.

A háborúban tönkrement épületek rendbehozatala során nem mindig törekedtek az eredeti állapotok helyreállítására. Ez részben műszaki okok miatt volt így, hiszen az építőanyagok hiánya miatt gyakran kellett szükségmegoldásokkal élni. De ha már úgyis mindenhez hozzá kellett nyúlni, szemléleti okok miatt is változtattak egyes állatok elhelyezésén. Így például a Bagolyvár ettől kezdve már nem baglyok és különféle ragadozó emlősök közös bemutatóhelyeként működött, hanem a létesítményt egyre inkább várromként emlegetve a „ragadozó emlősök tanyájává" alakították át. A baglyok számára pedig a Madárház szomszédságában létesítettek egy több röpdéből álló bemutatóhelyet, amelyet az állatkerti dolgozók egyszerűen csak „bagolysorként" emlegettek. Természetesen az itt bemutatott állatok is nagyrészt hazai bagolyfajok közül kerültek ki.

Az 1970-es években, és a '80-as évek elején a baglyok többsége a Madárház röpdéiben került bemutatásra, a hóbaglyok számára viszont egy különálló röpdét létesítettek a Kisszikla oldalában, szemközt a kert főbejáratával. Amikor aztán a '80-as évek derekán a Madárházat felújították, s az épülethez tartozó külső madárröpdéket megszüntették, az ekkoriban tartott bagolyfajok – uhu, gyöngybagoly, hóbagoly – a Madárház körüli parkrész területén elszórtan elhelyezett, szabadon álló röpdékbe kerültek. Egyedül az 1985-ben érkezett brazíliai törpekuvikok kerültek be a Madárház déli szárnyában kialakított bemutatóhelyek egyikébe, ahol a közönség üvegfal mögött láthatta őket.

A rendszerváltoztatás óta eltelt csaknem három évtizedben a hóbagoly, illetve az uhu volt az a két faj, amely a baglyok közül mindvégig látható volt az Állatkertben. Az uhukkal elsősorban az „Állatok akcióban" című állatbemutató szereplőinek egyikeként lehetett találkozni, a hóbaglyok pedig a Kisszikla oldalában kifejezetten az ő számukra kialakított röpde rendszeresen szaporodó lakóiként érdemelték ki a nagyközönség figyelmét. Rajtuk kívül persze időről időre más fajok is feltűntek, köztük az erdei fülesbagoly, valamint az uráli és a szakállas bagoly is, legújabban pedig a Pálmaház egyik oldalszárnyában lakó, mókás megjelenésű, fürgén szaladgáló üregi baglyok csalnak mosolyt a látogatók arcára.

Összességében elmondható, hogy az Állatkert megnyitása óta eltelt több mint másfél évszázad során a Magyarországon őshonosnak számító tizenkét bagolyfajból tizenegyet, így az uhut, az erdei és a réti fülesbaglyot, a macskabaglyot, a gyöngybaglyot, a kuvikot, a törpekuvikot, a gatyás kuvikot, a füleskuvikot, az uráli baglyot, de még a nagyon ritka kóborlóként előforduló hóbaglyot is számos alkalommal bemutattuk. Az egzotikus fajok közül pedig a szakállas bagollyal, a brazíliai, vagy másik nevén amazóniai törpekuvikkal, a halászbagollyal, az üregi bagollyal, a virginiai uhuval, illetve a Magyarországon is honos uhu egyik alfajával, a koreai uhuval találkozhatott Állatkertünk közönsége.
Kiegészítésként talán még annyit érdemes a fentiekhez hozzáfűzni, hogy az Állatkert területén nemcsak a kert zoológiai gyűjteményéhez tartozó, „leltári" baglyok élnek. Hanem olyanok is, akik Magyarországon őshonos vadon élő állatként teljesen önszántukból repülnek be az Állatkert légterébe. Ahogy a fővárosi parkok jó részében, természetesen a mi kertünkben is előfordulnak ilyen állatok. Leggyakrabban erdei fülesbaglyok, de az Állatkert „madárvendégei" között több alkalommal figyeltünk már meg macskabaglyot is.

És persze ott vannak még a mentett baglyok is! Az Állatkert ugyanis természetvédelmi tevékenységének részeként vadállatmentéssel is foglalkozik, Magyarországon őshonos, védett vagy fokozottan védett állatfajok olyan egyedeivel, akik valamilyen ok miatt emberi segítségre szorulnak. A vadállatmentő munkánk fő profilja a madármentés (habár segítségre szoruló kisemlősökkel, hüllőkkel, esetenként kétéltűekkel is foglalkozunk), ezen belül pedig rendszeresen akad dolgunk mentett baglyokkal is. A múlt évben, 2020-ban például, amikor összesen 104 faj 1988 egyede kapott második esélyt vadállatmentő munkánknak köszönhetően, a mentett állatok között 16 kuvik, 11 erdei fülesbagoly, 5 macskabagoly, 1 uráli bagoly és 1 gyöngybagoly is akadt.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.