Kívül tágasabb! 2022. augusztus 23.
A kenguruk erszényét az emberek általában úgy képzelik el, mint egy zsebet. Pedig az erszény igen találó megnevezés, hiszen a régi időkben a pénztartó bőrzacskót hívták így, amelynek a szájába egy zsinór volt fűzve, s ha azt a két végén meghúzták, akkor az erszényt be lehetett zárni.
A kenguruk erszénye hasonlóképpen működik, persze nem zsinór, hanem az erszényhez tartozó izmok segítségével. Ezeket be is lehet zárni, de teljesen el is lehet ernyeszteni, s ilyenkor az erszénynek alig van tartása, a benne lévő kölyök pedig egyszerűen kifordul onnan. Az erszény eleinte amolyan második anyaméhként működik. Az erszényeseknél ugyanis nagyon rövid a vemhességi idő, a képen látható vörösnyakú, vagy más néven Bennett-kenguruk esetében nagyjából 30 nap. Ez viszont nem túl sok idő a fejlődésre. Az újszülött kenguruk ezért igen fejletlenek, leginkább kocsonyás babszemre emlékeztetnek, és szinte még embrionális állapotban vannak, amikor a világra jönnek. Mellső végtagjaik azonban ekkorra már elég fejlettek ahhoz, hogy önerőből másszanak be az erszénybe, és persze az orrukon át lélegezni és a szájukon át táplálkozni is tudnak már ekkor. Az emlők – a kenguruknál összesen négy darab – az erszényben várják az újszülöttet.A vörösnyakú kenguruk nagyjából kilenc hónapot töltenek az erszényben. Az első hónapokban kizárólag ott tartózkodnak, majd, amikor már kinyílik a szemük, időnként ki is néznek onnan. A következő szakaszban az első tétova ugrásokat is megteszik odakint, majd pedig a kint töltött idő szépen lassan egyre növekszik az erszényben való tartózkodás rovására. De végleg lemondani az erszényről igen nagy váltás a kiskenguruk életében, így az anyának ilyenkor mindenféle „trükköket" kell bevetnie. Például azt, ami a képeken is látható.
Állatkertünkben egyébként az Ausztráliában és a környező szigeteken élő hetvennél is több különféle kengurufajból négyet mutatunk be. Közülük a Bennett-kenguruk lakhelye az úgynevezett Ausztrál ösvény, ahol be is mehettek az állatok közé.
Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.