Nyitvatartás

H-P:9.00-17.30 Szo-V:9.00-18.00
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Nevet kapott a gorilla kislány 2018. március 29.

Lezárult a szavazás, eldőlt, hogy mi a neve a december 23-án született gorilla kislánynak. Az apróság a szavazatok alapján az Indigo nevet kapta, így ezen a néven került bejegyzésre a nemzetközi gorilla törzskönyve is.

IndigoA budapesti gorillacsapat legifjabb tagja december 23-án látta meg a napvilágot. N’yaoundának, az anyaállatnak ő a második kölyke, és sorrendben az ötödik olyan kisgorilla, aki Állatkertünkben született. Januárban és februárban egy ország kísérte figyelemmel a sorsát, hiszen az anyaállat viselkedésének megváltozása miatt átmenetileg korlátozni kellett az Emberszabású Majmok Házának látogatását. Erről szinte minden médium hírt adott, és általános témája volt a közbeszédnek, sőt, utóbb a komikusok is foglalkoztak a jelenséggel.

A cseperedő apróság nemrégiben volt három hónapos, Állatkertünk így elérkezettnek látta az időt, hogy nevet keressen a számára. A név kiválasztásához a közönség segítségét kértük: honlapunkon három névre (Indigo, Ithemba és Ukusinda) lehetett szavazni március 26-tól 29-én délig. A három név közül a legtöbb szavazatot az Indigo kapta, így a gorillakölyök – akiről azóta már azt is lehet tudni, hogy kislány – ezen a néven kerül bejegyzésre az állatkerti nyilvántartásokba, illetve a nemzetközi gorilla törzskönyvbe is.

A nagypéntektől húsvét hétfőig tartó négynapos hosszú hétvége kiváló alkalom a gorillakölyök meglátogatására. Annál is inkább, mert ugyan még most sem látható egész nap, ám az Emberszabású Majmok Házának látogatási idejét épp a napokban hosszabbítottuk meg. Erre látogatóink megértő együttműködése nyomán nyílt lehetőség, hiszen így az anyaállat az elmúlt hetekben már sokkal nyugodtabban viselkedett.

IndigoA gorillákat mostantól továbbra is 12 órától lehet látni minden nap, de nem 14 óráig, mint az elmúlt hetekben, hanem tovább, egészen 16 óráig. Az állatház nézőteréből is több részt használhat a közönség, mint az elmúlt hetekben, de természetesen továbbra is csak korlátozott számú látogató tartózkodhat a házban egyszerre. Ennek betartására önkénteseink ügyelnek.

Továbbra is fontos azoknak az egyszerű, és valójában eléggé maguktól értetődő viselkedési szabályoknak a betartása, amelyet állataink nyugalma érdekében szoktunk kérni a nagyközönségtől. Mindenekelőtt a villanófénnyel történő fotózást, az üvegen való dörömbölést, és persze a nézőtéri hangoskodást kérjük mellőzni. Ez nemcsak az állatok érdeke, hanem a közönségé is, hiszen ha például egy állatnak minduntalan belevakuznak a szemébe, férőhelyének hátsó részébe vonul majd vissza, és esze ágában sem lesz a látogatók felé fordulni.

A gorilla kislány mellett persze sok más látnivalóval is várjuk a nagyközönséget a húsvéti hosszú hétvégén. A főszezon érdekes programjaival, látványetetéseivel, állattréningjeivel, sok-sok állatkölyökkel, és persze húsvéti nyuszisimogatóval is.