Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Hol tartanak a fejlesztések? 2018. december 14.

December 13-án helyszíni szemle keretében mutatta be az Állatkert főigazgatója a fejlesztések állását a főpolgármesternek, a belügyminiszternek, az emberi erőforrások miniszterének, valamint a sajtó érdeklődő képviselőinek.

Terepszemlén és helyszíni bejáráson mutatta be az Állatkert a napokban elkészült, illetve a jelenleg is folyamatban lévő, kivitelezés alatt álló fejlesztéseket. A december 13-án, csütörtökön délelőtt megtartott eseményen főigazgatónk, prof. dr. Persányi Miklós az Állatkertet fenntartó főváros részéről Tarlós István főpolgármestert, a kormány részéről pedig dr. Pintér Sándor belügyminisztert, miniszterelnök-helyettest és prof. dr. Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét, valamint a sajtó képviselőit és az esemény további meghívott vendégeit vezette körbe a napokban elkészült, és immár a közönség számára is látogatható Cápasuliban, illetve a készülő Pannon Park építési területén is.
Mint ismeretes, Állatkertünk új területein négy fő fejlesztési program megvalósítását tűztük ki célul. Ezek közül az új kiszolgáló zónát már 2017-ben átadtuk, a Holnemvolt Várat pedig 2018 májusában nyitottuk meg a nagyközönség előtt. A legnagyobb szabású fejlesztés, a Pannon Park azonban jelenleg még építés alatt áll.

A helyszíni bejárás résztvevői a főigazgató kalauzolásával először a Holnemvolt Várban tettek egy rövid sétát. Persányi professzor beszámolt a május óta működő állatkerti játszópark első évadának eredményeiről. Mint elmondta, a májusi megnyitás óta eltelt hónapok során a nagyközönség megismerte és meg is szerette az új, kifejezetten a kisgyermekes családok számára kialakított játszóparkot. A megnyitás óta eltelt időszakban az Állatkertbe jegyet váltó látogatók mintegy fele a Holnemvolt Parkot is felkereste. A tapasztalat az, hogy az ide látogatók túlnyomó többsége az Állatkert klasszikus területe felől érkezik (hiszen az állatkerti belépőjegy ide is érvényes). Kínálunk azonban olyan jegyet is, amellyel csak a Holnemvolt Vár területére lehet belépni: ezt a lehetőséget eddig közel 50 ezer fő vette igénybe. Összességében mintegy 330 ezer fő kereste fel az Állatkert új játszóparkját a májusi megnyitás óta.

A Holnemvolt Vár az év során több nagy sikerű rendezvénynek is helyszíne volt. Ilyen volt például a Holnemvolt Gyermekkönyv-fesztivál, a Holnemvolt Halloween vagy a Márton-napi Liba Buli, de sokan voltak kíváncsiak az Állatkertek Éjszakája alkalmából a Holnemvolt Vár területén lezajlott programokra is.

A nagyközönség örömmel fogadta, hogy a Holnemvolt Vár részeként egy Vurstli-zónát is kialakítottunk. Ezt a zónát az 1909 óta működő, patinás, falovas-hintós Schäftner-féle körhinta körül alakítottuk ki, amely körhintát egyébként – a Holnemvolt Vár kialakításával párhuzamosan – kívül-belül mutatósan felújítottunk. A Vursli-zóna kialakításával a szórakoztatás mellett az is szándékunk volt, hogy a terület múltjának örökségét is méltóképpen megőrizzük, felelevenítsük és gazdagítsuk.

A főigazgató a Holnemvolt Várban kapcsolatban arra is emlékeztetett, hogy az itt bemutatott állatok vonatkozásában is számos örvendetes esemény történt a megnyitás óta. A Holnemvolt Vár udvarán, a Majorságban, illetve a Patakatlanban és a hozzá tartozó állatsimogatóban az év során rengeteg kisállatot láthattak a játszóparkot felkereső családok. Többek között a mangalicáknál, a gyimesi rackáknál, a magyartarkáknál, valamint az állatsimogatóban lakó törpekecskéknél és kameruni juhoknál is volt gyermekáldás. A Sünispotályban pedig eddig mintegy 1700 mentett állatról – Magyarországon őshonos, vadon élő, védett vagy fokozottan védett állatfajok emberi segítségre szoruló egyedeiről – gondoskodtak munkatársaink.

A Holnemvolt Vár bejárásának részeként a terepszemle résztvevői felkeresték a frissen elkészült Cápasulit is. Az új létesítményről Állatkertünk főigazgatója annak bejárata előtt összegezte a jelenlévőknek a legfontosabb tudnivalókat. A Holnemvolt Vár területén kialakított Cápasuli azért került be a fejlesztési programba, mert a látogatók által leginkább hiányolt attrakció a nagyobb testű, nyíltvízi cápák bemutatása volt. A Cápasuli azonban nem egyszerűen egy „cápás akvárium", hanem egy olyan világba enged bepillantást, amely a legtöbb állatkertben – már ahol egyáltalán foglalkoznak cápákkal, cápaneveléssel – rendszerint a közönség szeme elől elrejtve, a kulisszák mögött található. Az új Cápasuliban azonban az ifjú cápák a nagyközönség szeme láttára fognak felnőni, sőt, a látogatók azt is láthatják, hogyan foglalkoznak velük a gondozók, hogyan tanítják meg őket arra, hogy az akváriumi medencék többi lakójával együtt éljenek, illetve, hogy együttműködjenek az állatkerti munkatársakkal például vizsgálat, kezelés esetén. A Cápasuliból kikerült „nebulók" később a leendő Pannon Park Pannon-tengeri akváriumának óriási cápamedencéjébe kerülnek.

A Cápasuli megtekintésének egyik érdekes eseménye volt, amikor az esemény díszvendégei, Pintér és Kásler miniszter urak, illetve Tarlós főpolgármester úr – a búvárruhába öltözött gondozók segítségével – a legnagyobb, 660 ezer literes medence feletti kezelőtérben „vízre bocsátották" Margitot, egy a medencébe újonnan betelepítendő rozsdás dajkacápát.

A terepszemle következő helyszíne a készülő Pannon Park építési területe volt. Persányi professzor kalauzolásával a vendégek a leendő látogatóközpontot, a cápák készülő óriási medencéjét, valamint az elefántok jövőbeli lakosztályát is felkeresték.

Mivel az építkezés jelenleg igen látványos szakaszánál tart, keresve sem lehetett volna jobb időpontot találni a látogatásra. Végéhez közeledik ugyanis a Pannon Park központi építménye, a biodóm acél tetőszerkezetének szerelése. A biodómot, amely lényegében egy fedett parkként kerül kialakításra, fényáteresztő ETFE fóliamembrán fedi majd, ezt fogja tartani a most készülő acélszerkezet. A szerkezet maga négy kupolából, négy „dómból" fog állni, s ezek közül három „dóm" acélszerkezete már teljesen elkészült, és a negyedik, legmagasabb (36 méter magas) kupola szerelése is a végéhez közeledik. Természetesen az alaplemez és a vasbeton karéj is teljesen elkészült már, a külső közművek készültsége pedig ez idő szerint 80 %-os.

Jelenleg a biodóm belsejében kialakítandó állattartó terek medencéinek, valamint az akvárium medencéinek vasbeton szerkezetét építik, készülnek a Pannon Park szabadtéri kifutói, illetve az egyik „dómon" már a fóliamembrán terítése is megkezdődött. Az építkezésen egyidejűleg nyolc szakág van jelen, és jelenleg átlagosan 350 fő dolgozik a területen, 34 különböző munkagéppel. Ezek között 4 földmunkagép, 11 autódaru, 8 karos és 2 ollós emelő is van.