Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

Milyen lesz a Pannon Park?

A Pannon Park a legnagyobb szabású fejlesztés az Állatkert új területein megvalósuló négy fejlesztési program közül. Jelenleg még építés alatt áll, a nagyközönség a tervek szerint a következő évtized elején veheti majd birtokba. A látványtervek alapján azonban már most is magunk elé képzelhetjük.

A Pannon Park bemutató komplexuma mintegy 5 hektárnyi területen kerül kialakításra. Ez nagyjából feleakkora, mint az Állatkert klasszikus területének egésze. Kialakítását tekintve azonban itt nem szabad területek és pavilonszerűen elszórt, kisebb-nagyobb állatházak rendszerére kell számítani, mert a tágas külső terek egyetlen központi építményhez, egy 1,7 hektáros úgynevezett biodómhoz kapcsolódnak majd.

A Pannon Park külső, szabad ég alatti területeit parkrészek, sétányok, valamint az állatok kültéri szabadkifutói fogják alkotni. Többek között az ide átköltöző elefántok számára is lesz itt egy korszerű kifutórendszer, természetesen medencével kiegészítve. A kifutókhoz tartozó belső férőhelyek a biodóm belső terében lesznek kialakítva, s közvetlen összeköttetésben állnak majd a kültéri kifutókkal. A parkrészeken az Állatkert klasszikus területére jellemző színvonalú, gyűjteményes kerthez illő növényzet teszi teljessé az élményt.

A biodóm belső terében ugyancsak parkrészek, sétányok és állattartó terek lesznek, mindez azonban fényáteresztő tető, afféle búra alatt kap majd helyet. Így amikor odakint rossz idő, kedvezőtlen időjárás van, a biodóm belsejében akkor is kellemes idő uralkodik majd, vagyis ez a hatalmas tér igazi négy évszakos bemutatóként fogja szolgálni a nagyközönséget.

A biodóm belsejében egyrészt azok a nagyobb testű emlősállatok kapnak helyet, amelyeknek a Pannon Park biodómot övező, szabad ég alatti kifutóit is szánjuk. Így például az elefántoknak a biodóm belsejében egy nagy közös terük is lesz, és több elkülönítő férőhellyel is készülünk, hogy például a vemhes állatok számára megfelelő szülőszobát tudjunk biztosítani. A biodómban lakó állatok másik fele az év mind a négy évszakában a belső térben élnek majd, hasonlóan például a Pálmaházban bemutatott állatok többségéhez. Lesznek köztük kisebb emlősök, madarak, különféle hüllők és más állatcsoportok képviselői is.

A biodóm belső terében kap helyet a Pannon-tenger akvárium is. Ennek legfőbb látványossága egy óriási, több mint kétmillió literes cápamedence lesz, de számos más tengeri állat is bemutatásra kerül majd az akvárium különböző medencéiben. Elképzeléseink szerint még manátuszokat (tengeri teheneket) is láthatnak majd itt a látogatók.

És hogy mi köze az elefántoknak, a bonobóknak, a manátuszoknak és a cápáknak Pannóniához, illetve a Kárpát-medencéhez? Hát az, hogy ezekkel az állatokkal igyekszünk felidézni az egykori pannon ősvadont! A Kárpát-medence földrajza, vízrajza, éghajlata illetve állat- és növényvilága ugyanis a múltban egészen más volt, mint a mai. A földtörténet harmadidőszakának miocén korában például, amely 23 millió évvel ezelőttől 5 millió évvel ezelőttig tartott (tehát jóval a dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtti kihalása után volt), a mai Magyarország területét részben tenger (Pannon-tenger), majd tó, illetve tóvidék (Pannon-tó) borította, kisebb-nagyobb szárazulatokkal, szigetekkel tarkítva. A területen több aktív vulkán is volt ekkoriban, a klíma pedig valamelyest melegebb volt a mostaninál. A szárazulatokon sokféle állat, köztük ősi orrszarvúfélék, ormányosok, emberszabásúak, a vizekben pedig többek között ősi tengeri tehenek, cápák és sok más érdekes állat élt.

A miocén, vagy – ha úgy tetszik – pannon ősvadon fajait persze nemigen lehet elevenen bemutatni, hiszen ezek mind évmilliókkal ezelőtt élt ősállatok, amelyekről csak ősmaradványok nyomán van tudomásunk. Ugyanakkor ezeknek a régen itt élt állatoknak ma is élnek leszármazottai, hozzájuk hasonlító rokonai. Csak éppen szinte mind távoli tájakon élnek, hiszen a mai Kárpát-medence területén sem orrszarvúak, sem elefántok, sem tengeri tehenek, sem cápák nem élnek vadon. A leendő Pannon Parkban az egykor itt élt állatok mai rokonai, leszármazottai segítségével igyekszünk felidézni, milyen élővilág jellemezhette a Kárpát-medencét 10-12 millió évvel ezelőtt. Vagyis ez lesz a fő rendezőelv, amely alapján a Pannon Parkban bemutatandó állatok köre kialakul.

A Pannon Park, és benne a biodóm az állatkerti kiállítástechnika legkorszerűbb megoldásait fogja felvonultatni, olyan különleges látogatói élményt kínálva, amely nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is egyedülállónak számít. A bemutató komplexumhoz természetesen számos kiegészítő létesítmény is kapcsolódik majd, a látogatóközponttól a vendéglátó egységeken át egészen a mosdókig.

A tulajdonképpeni Pannon Park mögötti területen egy kis angolparki zónát is ki szeretnénk alakítani. Mint ismeretes, a komplexum területe 2014-ben lett az Állatkert része, előtte 1950-től 2013-ig a megszűnt Vidámpark, még korábban, 1910-től 1950-ig pedig az egykori Angolpark működött ugyanitt (a Vidámparkot a korábbi Angolpark illetve a vurstli egyesített területén hozták létre 1950-ben, de a Pannon Park az egykori Vidámparknak csak azon területeit foglalja magába, amelyeket a Vidámpark maga az Angolparktól örökölt annak idején). A múlt ma is meglévő örökségeként két műemléki játéküzem, a hullámvasút és a mesecsónak áll itt: ezek eredetileg az Angolpark részei voltak, később a Vidámpark, 2014-ben pedig Állatkertünk örökölte meg őket. A tervünk az, hogy mindkét játéküzemet felújítjuk, és a nagyközönség a Pannon Park elkészültét követően újra birtokba veheti őket.

Hasonlóan jártunk el egyébként az ugyancsak műemléknek számító Schäftner-körhinta esetében is, amely a már átadott Holnemvolt Vár területén található. Ezt a körhintát – hasonlóan a hullámvasúthoz és a mesecsónakhoz – ugyancsak a Vidámparktól örököltük, 1950 előtt viszont az egykori vurstli játéküzemeinek egyike volt. A Holnemvolt Vár kialakításával párhuzamosan ezt a körhintát kívül-belül mutatósan felújítottuk, és nemcsak megnyitottuk a nagyközönség előtt, hanem környezetében egy kisebb vurstli zónát is kialakítottunk, az egykori vurstli világának felelevenítésére. Hasonlóra törekszünk a hullámvasút és a mesecsónak esetében is: mindkét játéküzemet felújítjuk, és egy kisebb angolparki zóna részeként nyitjuk majd meg látogatóink előtt.