Nyitvatartás

H-P:9.00-17.00 Szo-V:9.00-17.30
Bővebben>>>Tavasz

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 5000 HUF Gyermek jegy: 3500 HUF

A nagy változások előszele 2016. július 13.

Jubileumi cikksorozatunk huszonnegyedik részében az 1986-tól 1994-ig terjedő időszak történéseit elevenítjük fel. Például az első gorillák és kis pandák érkezését, vagy amikor egy háromméteres vizának kellett megfelelő medencét keresni.

Golo, a ma is Budapesten élő hím gorilla 1989-ben még csak ismerkedett új otthonávalCikksorozatunk előző részében azzal a korszakkal foglalkoztunk, amikor Holdas Sándor vezette az Állatkertet. Holdas azonban 1987-től már az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet vezetésére kapott megbízást, így az Állatkert főigazgatói székében a korábbi főigazgató-helyettes, dr. Szijj József követte. Ez lényegében azzal is együtt járt, hogy folytatódtak az előző években megkezdett beruházások. Épp 1987-ben került átadásra az Emberszabásúak háza, amelybe előbb a már korábban is meglévő csimpánzok, illetve orangutánok költöztek át, majd két évvel később megérkeztek az első gorillák is.

1988-ban átadták a Bagolyvárhoz kapcsolódó új épületszárnyakat is, amelyeket ekkoriban „farkastanyának” neveztek. Sajnos azonban ezek a létesítmények meglehetősen szűkösre sikerültek. Közben hozzáfogtak a Főkapu épületének felújításához is, ami ekkoriban már igencsak esedékes volt, illetve megkezdődött a régi Kenguruház teljes átépítése. Ezek a munkák végül 1991-ben fejeződtek be. Érdemes megemlíteni, hogy az építkezések ebben az időben – legalábbis mai szemmel nézve – igen sokáig eltartottak. Egy olyan munka, mint a Főkapu felújítása több mint két éven át tartott, s ez idő alatt a közönség csak az elefántházi kaput használhatta. Az elhúzódó építkezések általában jellemezték a korabeli építőipari vállalatok munkáját.

A vörös macskamedvék, más néven kis pandák 1990 óta láthatók ÁllatkertünkbenAz állatállomány ebben az időben is sok érdekes új fajjal gyarapodott. A már említett gorillák mellett egy pár sziamang, valamint 1989-ben egy pár hópárduc érkezett. Utóbbiak az Egyesült Államokból kerültek Budapestre. 1990 decemberében megérkeztek az első vörös macskamedvék, vagy más néven kis pandák is. Ezeket az állatokat a Sanghaji Állatkerttel kialakított jó kapcsolatnak köszönhetően, két aligátorért és két jaguárért cserébe sikerült beszerezni. Az újonnan érkezett kis pandák később szaporodtak is.

Az erszényes ördögöt 1991-től 1995-ig láthatta a nagyközönség.Az 1991 májusában megnyitott Kenguruház is benépesült. Az épület földszintjén négy kengurufaj, illetve az előző évben érkezett erszényes ördög kapott helyet, az emeleten pedig, ahol az intézmény első éjszakai állatok bemutatását szolgáló, fordított világítási programú bemutatóhelyét alakították ki, patkánykengurukat, kuszkuszokat, rókakuzut, erszényesnyestet, valamint nílusi repülőkutyákat, gambiai hörcsögpatkányokat és nagyfogú borznyesteket láthatott a közönség. Az erszényes ördög különösen nagy sikert aratott a látogatók körében, hiszen ezt a fajt korábban még sosem láthatta a hazai közönség (és azóta sem került sor a bemutatására). Az állat természetesen megrögzött húsevő volt, de mivel néha a húsevők is megkóstolnak bizonyos növényeket, a gondozók kísérletképpen bőségtálat készítettek az ördögnek mindenféle növényi eredetű takarmányból, hogy megpróbálják kideríteni, érdeklődik-e valamelyik iránt. Az állat azonban nem tagadta meg hírnevét, s a felkínált takarmányok közül egyedül a vérnarancsba kóstolt bele.

Az 1987-ben Paksnál fogott viza a Vidraház (a mai Pákásztanya) egyik medencéjébenA tervezett állatbeszerzések és fejlesztések mellett időnként „meglepetés-vendégek” is kerültek az Állatkertbe. 1987-ben egy hétfő reggeli telefonhívásból tudta meg az állatkert, hogy a paksi halászok egy óriási vizát fogtak. Ráadásul élve, így lehetségesnek tűnt a ritka hal bemutatása a nagyközönségnek. Bár a történelmi időkben a vizák a Dunán Pestig is felúsztak a Fekete-tengerből, a Vaskapu erőmű felépítése óta az ilyesmi ritka eseménynek számít. A három méteres és 182 kilós óriáshalat egy nagy tartályban, teherautóval hozták Budapestre, majd az egyik vidraházi medencében helyezték el: az egyetlen helyen, ahová egyáltalán befért. Sajnos az állat a Duna magyarországi szakaszáig tartó viszontagságos útja során már olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett, hogy csak egy napig lehetett életben tartani. Ezzel együtt a teljes magyarországi sajtó beszámolt a ritka eseményről.

A korszak legjelentősebb állatszaporulatai közül is kiemelkedik Dango, az első magyarországi gorilla 1992-es világra jövetele, valamint a rendszeres orangután szaporulat beindulása is.