Nyitvatartás

H-P: 9:00-18:00 Sz-V: 9:00-19:00

Jegyárak, jegyvásárlás

Felnőtt jegy: 3300 HUF Gyermek jegy: 2200 HUF

Megközelítés

A Fővárosi Állat- és Növénykert Budapest XIV. kerületében, a Városligetben található, az Állatkerti körút 6-12., illetve 14-16. szám alatt.

Az Állatkert bejáratai közül jelenleg hármat használunk közönségforgalmi célokra, amelyek mind az Állatkerti körút mentén találhatók. A patinás, 1912-ben épült, közismert főbejárat (Főkapu), illetve a holnemvolt vári kapu minden nap működik, az úgynevezett elefántházi kaput pedig általában csak a nagyobb forgalmú napokon szoktuk megnyitni.

Az Állatkert megközelítésére – központi fekvésének köszönhetően – számos különböző lehetőség kínálkozik. Megközelíthető a kert gyalogosan, kerékpárral, közösségi közlekedéssel és személygépkocsival is. Természetesen az autós közlekedés nagyvárosi sajátosságaival, vagyis az ide vezető utakon alkalmanként kialakuló torlódásokkal, illetve az esetenként előforduló parkolási nehézségekkel éppen úgy számolni kell itt is, mint bármely más fővárosi helyszínen. Ezért azt javasoljuk látogatóinknak, hogy ha tehetik, a személygépkocsi helyett válasszanak más közlekedési eszközt. Természetesen lehetőségeinkhez mérten igyekszünk az autóval érkezők számára is elfogadható alternatívát kínálni.

Kerékpárral

A Városligetet, és így az Állatkert környékét is több kerékpárút, kerékpársáv érinti. Az elefántházi kapunál kerékpártároló állványok várják a biciklivel érkezőket.

Tömegközlekedéssel

Trolibusz, autóbusz, villamos és kisföldalatti is jár a közelünkben. Ha teheted, javasoljuk, hogy válaszd a közösségi közlekedést!

Autóval, parkolás

Ha inkább az autót választod az Állatkert környéki közterületi parkolóhelyeken tudsz parkolni.

Térkép

Így könnyebben idetalálsz