Kormoránfiókák a fészekben 2017. március 13.
Állatkertünk egyik legrégebbi bemutatóhelye a Nagy-tó. A vízimadarak számára kialakított vízfelület már az 1866-is megnyitáskor is megvolt, eredetileg Reitter Ferenc tervei szerint alakították ki. A partján álló fákon hosszú évek óta, egyre növekvő számban fészkelnek a magyarul kárókatona néven is ismert kormoránok. A telepesen fészkelő madarak lakóhelyét messziről is könnyű felismerni, mert azokon a fákon, amelyet otthonukként kiválasztanak, rendszerint nem szokott túl sok levél nőni. Ez a madarak rendkívül savas ürülékének következménye.
A kormoránok kisebb ágakból, gallyakból építik fészküket. Tél végén rendszerint nagy gonddal csinosítják ki, s ilyenkor nálunk is gyakran látni a tó felett repkedő kárókatonákat, csőrükben egy-egy, a fészekhez gyűjtött gallyat cipelve. Ha a fészek már elfogadható, eljön a tojásrakás ideje. Általában három és öt között szokott lenni a tojások száma, de egyáltalán nem biztos, hogy mindegyikből ki is kel a fióka, és az összes rendben fel is cseperedik. A szülőpár felváltva gondoskodik a fiókákról, ahogyan ez a mi Állatkertünkben is jól megfigyelhető.
A kárókatona kiválóan alkalmazkodott a halevő életmódhoz. Nem a magasból lecsapva, vagy a vízfelszínről halászva, hanem búvárkodva csípi nyakon a halakat. Ennek megfelelően látása a víz alatt is igen jónak mondható (amit a víznek a levegőétől eltérő törésmutatójához igazodó, különleges szemlencséje is hozzájárul), sok más vízimadárral ellentétben azonban a tollazata egyáltalán nem vízhatlan. Ezért merülés, illetve táplálkozás után a kormoránok rendszerint a szárnyaikat kiterjesztve szoktak szárítkozni.