Pihés fiókák a fekete hattyúknál 2021. május 8.

Fél évnyi kényszerű zárva tartás után május elseje óta ismét nyitva van az Állatkert, jóllehet – a jogszabályok mindenkire nézve kötelező előírásainak megfelelően – a 18 éven felüliek egyelőre csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be.

Látnivaló bőven van, nemcsak azért, mert a hazai állatkertek közül nálunk lehet a legtöbb féle állatot látni, hanem azért is, mert a közelmúltban sok kisállat jött a világra. Közülük persze a kiselefánt a legnépszerűbb (akinek a nevére szerdáig még lehet szavazni Állatkertünk honlapján), de vannak más kisállatok is.

Gyermekáldás volt például az Ausztráliában őshonos fekete hattyúknál is. A szülőpár, Édua és Eduárd szinte minden évben megörvendeztet bennünket néhány aprósággal. Most épp négy pihés fióka cseperedik náluk, akik április közepén keltek ki a tojásból.

A hattyúk gondos szülők, és ezt elmondhatjuk a mi szülőpárunkról is. Miután a tojó lerakja a tojásokat, a két szülőmadár felváltva kotlik rajtuk, több mint hat héten keresztül. Ezután a tojásból kikelő apróságoknak is közösen viselik gondját. Félő gondoskodásuk arra is kiterjed, hogy minden közeledőt, akár gondozó, akár más jár arra, dühös sziszegéssel, de legalábbis a kerítés mentén jelenlétük hangsúlyozásával figyelmeztetnek arra, hogy nem tréfálnak, ha utódaik megvédéséről van szó.

A fiókákban persze kezdetben nem könnyű felismerni felnőttkori alakjukat, De ez aligha újdonság, különösen, ha visszaemlékszünk Andersen híres meséjére a „rút kiskacsáról", akiről persze kiderült, hogy hattyúfióka. A pihés tollal fedett, világosszürke-piszkosfehér kishattyúk nagyon aktívak, tavacskájukon és az azt övező parton sokszor indulnak önállóan kisebb-nagyobb felfedező utakra. Így nem ritka, hogy ahányan vannak, annyifelé úsznak vagy bóklásznak éppen. Időnként azonban összeverődnek, összedugják a fejüket, csőrüket, mint az igazi jó testvérek.

A hattyúk általában jól ismert állatok, hiszen három fajuk, a bütykös, az énekes és a kis hattyú Magyarországon is őshonosnak számít. Ezekre a fajokra persze mind fehér tollazat jellemző, így a fekete hattyú hozzájuk képest igencsak feltűnő jelenség, s nem is győztek rajta csodálkozni az első európai felfedezők, akik Ausztráliának azon vidékeire eljutottak, ahol a fekete hattyú őshonosnak számít. Arrafelé annyira jellegzetes madár, hogy még Nyugat-Ausztrália címerébe is bekerült, azt a folyót pedig, amelynek partján a szövetségi állam főváros, Perth is kiépült, Swan Rivernek, azaz Hattyú-folyónak nevezik.

A fekete hattyúkat Állatkertünk Ausztrál zónájában, az Ausztrálház és a Dombház közötti tavacskánál lehet megcsodálni.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.