Zserbó lett a hangyászgyerek neve 2023. július 24.

Számos kisállat, kölyök és fióka jött világra Állatkertünkben az elmúlt hetek során. Így aztán mindenfelé cseperedő kisállatokat láthat, aki mostanában ellátogat hozzánk. Ott vannak a tarvarjú fiókák, Zuri, a zebracsikó, a májusban született mhorr gazella gida, a prérikutya kölykök, az ifjú ázsiai vadkutyák és a flamingófiókák, hogy csak néhány példát említsünk. Na és persze sörényes hangyász tenyészpárunk, Isabela és William negyedik kicsinye, aki – a hangyászainknál kialakult névadási hagyományokat követve – a Zserbó nevet kapta.

Amikor több mint egy évszázados szünet után ismét belekezdtünk a sörényes hangyászok tartásába, majd 2016-ban megszületett az első budapesti hangyászbébi is, a jövevény a Bejgli nevet kapta. Éspedig azért, mert már közeledett az advent, és nem lehetett nem észrevenni, hogy a hangyászok, így a kicsi jellegzetes mintázata is sokban emlékeztet a felszeletelt mákos bejgli metszéslapján kirajzolódó mintára. Később, amikor 2018-ban a második kölyök is megszületett, arra gondoltunk, hogy jó lenne őt is egy édességről elnevezni, és ezzel egyfajta hagyományt teremteni. Így lett Flódni a második kölyök neve. Ezek után pedig aligha meglepő, hogy a 2020-ban világra jött harmadik kölyköt Gubának neveztük el.

Bejgli, Flódni és Guba persze azóta már felnőttek, és másik állatkertekbe költöztek. A kis Zserbót viszont most is láthatják látogatóink, amint anyukája hátára csimpaszkodva cipelteti magát, sőt, mostanában már kisebb sétákat is tesz a talajon, persze szigorúan az anya, Isabela közvetlen közelében. Az anyát és a gyereket egyébként legjobban délelőtt 10 órakor lehet megfigyelni, ilyenkor a gondozók látványetetést tartanak a sörényes hangyászoknál, illetve a velük „társbérletben" élő puduknál, azaz törpeszarvasoknál, ahol egyébként szintén született egy gida a közelmúltban.

Visszatérve egy kicsit azokra a nevekre, amelyeket az egyes állatoknak adni szoktunk, érdemes tudni, hogy az ilyen egyedi állatneveknek már több évezredes hagyománya van az emberi civilizációban. Talán már a vadászó, halászó, gyűjtögető életmódot folytató embereknél is előfordult, hogy egyes állategyedeknek, például egy újra és újra felbukkanó, de a vadászok elől mindig sikeresen elillanó vadaknak külön nevet adtak. Amikor pedig az állatok háziasítása elkezdődött, az állattartó egyedi nevet adott azoknak az állatoknak, amelyekhez szorosan kötődött.

A legrégebbi egyedi állat tulajdonnév, amely ránk maradt, az Abuwtiyuw név: egy kutyát hívtak így az ókori Egyiptomban, mintegy 4300 évvel ezelőtt. A klasszikus műveltségű emberek körében pedig jól ismert Nagy Sándor kedvenc lovának, Bukephalosznak a neve, pedig ez a négylábú is több mint 2300 évvel ezelőtt élt. A római Columella, aki az isz. I. században, tehát két évezreddel ezelőtt terjedelmes művet írt a mezőgazdaságról, behatóan foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy milyen nevet érdemes adni a kutyának, és számos névjavaslatot is felsorolt.

Amikor az első újkori állatkertek létrejöttek, ott is természetes volt, hogy az egyes állatok, különösen azok, amelyek esetében egyediségük alapján ez indokolt, nevet kaptak. És természetes azóta is, hiszen az állatokkal való foglalkozás során sok esetben magától kialakul az igény, hogy valamilyen módon megkülönböztessük, néven nevezzük őket.

A névadásnak egyrészt az emberek, állatkerti munkatársak egymás közötti kommunikációjában van szerepe, hogy lehessen tudni, melyik állatról van szó, másrészt sok állat hallgat is a nevére, tehát hívónevet használunk, ezzel szólítjuk meg. Állatkertünk történetében jó pár hírneves állat volt, kezdve Jónással, a vízilóval, vagy Sziámmal, az elefánttal, de a sort persze még hosszan folytathatnánk.

Bár az állatkerti állatok nem a látogatók miatt kapnak nevet, de már a régi időkben is tapasztalható volt, hogy ezek az információk a nagyközönséget is érdeklik. Sőt, ha esetleg nem áll rendelkezésre, akkor saját maguk találnak ki nevet. Ez volt a helyzet azzal a fiatal elefánttal, akit a Beketow cirkusz 1913-ban Állatkertünknek ajándékozott, mivel a „lábfájós" állatot nem találták alkalmasnak mutatványok betanításának. Ezt az elefántot a látogatók eleinte Pisának becézték, nem tudni, miért, hiszen valójában kislány volt, és Nelly-nek hívták. Később persze közismertté vált az igazi neve, főleg, miután Raitsit Emil állatorvos, aki kezdődő reumát állapított meg az ifjú ormányosnál, gondozójával Hévízre küldte kúráltatni a fájós lábát.

A természetvédelmi munkában a veszélyeztetett fajok egész állatkerti népességére tekintettel vagyunk, tehát populáció szinten közelítjük meg a kérdést. Ám a veszélyeztetett fajok szaporításában egyúttal az egyedekre való odafigyelés is fontos, hiszen akkor tudjuk a megfelelő tenyészállatokat összehozni, és elérni, hogy a populáció egészének genetikai sokféleségét megőrizzük, ha minden egyed esetében tudjuk, ki kicsoda, és milyen rokonságban vannak a többiekkel. Persze számollak is elláthatnánk az állatokat (legtöbbjüknek száma is van egyébként), de mi sokkal jobbnak látjuk névvel megkülönböztetni őket. S amint a fenti kultúrtörténeti kitekintésből kiderül, ez a dolog nem előzmények nélkül való az emberi civilizációban.

A névadásba egyébként gyakran a látogatókat is bevonjuk, például szavazásra buzdítva őket, és persze az állatkerti állatok jelképes örökbefogadásánál is fontos kérés szokott lenni, hogy pontosan melyik állatot, melyik egyedet is fogadja örökbe a támogató állatbarát. Ezért az örökbefogadásról szóló oklevélen az állat nevét is fel szoktuk tüntetni.

Kíváncsi vagy, hogy mi történt mostanában még az Állatkertben? Ide kattintva elolvashatod további híreinket.